Pádis - Erdélyi-szigethegység

Tavaszi túra a Galbina-kőközben

Beküldve: .

Kincses László túrabeszámolója
Március végén két ismerősömmel elhatároztuk, hogy húsvét hétvégén kimegyünk a Szigethegységbe.
A túra napját az időjárás előrejelzések alapján szombatra terveztük, mint később kiderült jól döntöttünk. A konkrét célt nem határoztuk meg előre, mindegy merre, csak menjünk. Én már gondolkodtam néhány nappal előtte, hogy hová is menjünk, próbáltam mérlegelni a lehetőségeket és az erőviszonyokat. Egyik társam már volt kint velem két alkalommal, a másik még soha nem járt a környéken sem. Aki már járt a hegységben az méltán számíthat egy csodálatosan eltöltött napra bármerre megyünk is, aki pedig még nem, annak „ a gyereknek minden vicc új" alapon szintén mindegy merre megyünk. Utolsó pillanatban csatlakozott még a nagyobbik fiam is, aki már rutinos túrázónak számít, hiszen együtt már tizen éve járjuk a mindíg más arcát mutató, kifogyhatatlan látványosságokban bővelkedő bihari tájat.

Galbina-szurdokban_2

Három nap a Vigyázó-hegységben

Beküldve: .

Április elején Boda István és László Szilárd tanár urak szervezése alatt, 27 szilágysámsoni diák, eldöntötte, hogy az “Iskola másképp” keretén belül, megismerik a csodaszép Vigyázó-hegységet.

Körösrévtől Vársonkolyosig a Királyerdőben

Beküldve: .

Egri Ferenc túraleírása

"A dikciózásnak leginkább itt van helye, hol két oldalról meredek sziklafalak néznek le reánk s a hegyoldalból kijövő patak csevegése, a májusi madárdal annyira föllelkesíti az embert ... de ne engem éltessenek az urak, hanem magasztalják a természetet, amely ily remek alkotásokat hoz létre",- mondta Czárán Gyula, amikor 1903. május 1-én, kis ünnepség keretein belül átadta a révieknek és az EKE képviseletében megjelent Szádeczky Kardos Gyulának és 25 fős kolozsvári hallgatói csapatának a gróf Zichy Ödön engedélyével elkészült Rév-Sonkolyos turista utat. Akkor még nem tudták, hogy a vízesést tápláló kis patak titkát csak novemberben fogják teljesen felfedni, amikor Handl Károly, ausztriából elszármazott vasúti pályafelvigyázó, észrevételei alapján Czárán kirobbantotta az addig ismeretlen révi Zichy-barlang bejáratát, utat nyitva ezáltal a barlang felfedezésének és a Sebes Körös szorosának turisztikai fellendülésének is. Mindezekről az eseményekről következetesen számolt be a nagyváradi Szabadság-ban (politikai napilap) az ünnepség házigazdája dr. Veress István, révi református lelkész.

3 HandlVeressCzaran

Száraz völgy- és Rossz völgy kanyon

Beküldve: .

Az Extrém Partizánok túrabeszámolója

Barátom, az augusztus első hétvégi, ausztriai ferrátázásnak az adrenalinjában fürödve és én, a júliusi közös Oselu kanyon meghódításának élményeitől felfűtve, elhatároztuk, hogy a Bihar hegység két egymáshoz közel található kanyonját „megpartizánkodjuk".

szarazvolgy04

Czárán Gyula Felső körútja, a Kataraktália

Beküldve: .

(a Rézbányai vízi játékok gyöngyfüzére)
 
„Rézbánya természeti nevezetességei három nagy körútba vannak összefoglalva. Mindegyik egy teljes nyári napot, s legkésőbb reggel öt órai elindulást kíván; de nagyobbrészt lóháton tehetők meg, s nem mondhatók tehát nagyon fárasztóknak. Az Alsó körút főleg földalatti látványosságokat mutat be; a Felső körút Rézbánya gyönyörű vízeséseit tárja fel; míg a Középső körút vegyesen vízeséseket s barlangokat fűz egy csoportba – szép kilátási pontokkal mind a három dicsekedhetvén." (Czárán Gyula: Kalauz)
 
2 MenyaszonyfatyolEFE 4187