Alkotmánybírósági döntés Verespatak-ügyben

Beküldve: .

2008.03.19
Döntött az alkotmánybíróság: a környezetvédelmi minisztérium helyesen alkalmazta a törvényt a verespataki bányaberuházás esetében. A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) megkérdőjelezte a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó törvény 14. cikkelye 5.-ik bekezdésének alkotmányosságát. Az alkotmánybíróság a kifogást február 26-án hozott döntésében elutasította.
Így a környezetvédelmi tárca szeptember 13-i döntése törvényes, miszerint amíg nem oldódnak meg az RMGC urbanisztikai engedélyével kapcsolatos problémák, nem tudják összehívni az engedélyeztetési folyamattal foglalkozó technikai elemzőbizottságot. Az RMGC új urbanisztikai engedélye, amelyet július végén állítottak ki, tartalmilag megegyezett az előzővel, amelyet a bíróság felfüggesztett. A közigazgatási bíráskodásról szóló módosított törvény 14. cikk (5)-dik bekezdése értelmében (az 554. számú 2004. évi törvényt módosította 262. számú 2007. évi törvény) az előzőleg felfüggesztettel azonos tartalmú közigazgatási okiratok a jog szerint felfüggesztettnek tekintendőek.
forrás: transindex.ro


 
Verespatak története

Az Erdélyi Szigethegység déli részén található az Erdélyi Érchegység, a híres "aranysokszög", Aranyosbánya, Nagyság, Zalatna, Körösbánya és Abrudbánya által határolt 2500 km²-es területen. Jelentős arany-ezüst, réz, ólom-cink lelőhelyek találhatók itt. A verespataki arany 16-17 karátos, világos színű, fajsúlya tiszta állapotban 19.0. Szép kristályalakjáról híres.
A Hérodotosz görög történetíró által említett agathürszoszok - Erdély elsőként ismert népe - is bányásztak itt aranyat, Kr. e. 550-450 között. Ezt folytatták a dákok, majd a rómaiak, Verespatakon (Alburnus Maior), Abrudbányán (Abrutus) és Zalatnán (Ampelum).
Erről tanúskodik az a 25 viasztábla, amelyekre Verespatakon bukkantak rá 1786 és 1855 között. A viasszal bevont, eredetileg kettesével, hármasával egymáshoz kapcsolt fatáblákon adásvételi szerződéseket és egyéb jogi ügyleteket rögzítettek. A táblákat keltezéssel is ellátták, így megállapítható, hogy 131-167-ből származnak, és az 167-ben kitört markomann háború idején rejtették el őket Alburnus Maior bányatelepülés lakosai. Az öt, esetenként hét tanúval és pecsétjükkel hitelesített szerződések elnevezése a középkorban is alkalmazott gyakorlat alapján hétpecsétes titokként vonult be szólásaink közé.
A római állam a bányászati szakembereket, de a bányászokat is Dalmáciából hozatta. Az illírek törzséből való piruszták bérmunkában dolgoztak itt. Vésővel, ékkel és kalapáccsal haladtak előre az aranytelér nyomában. A fejtés a Kirnik, Orlea és a Várhegy (Cetate) sziklái között zajlott. Utóbbit Jókai Mór is megcsodálhatta erdélyi utazása során. Itt készült Neuhauser Ferenc "A Csetátye" című festménye, amely a budapesti Szépművészeti Múzeumban található. A Cetate, azaz a Várhegy 1970-ben semmisült meg a jelenlegi aranybánya megnyitásakor, addig védett természeti értéknek számított, ugyanúgy, mint 2004-ig a Kirnik hegy. 2002-ben a Kirnikben francia régészek 7 km-es római kori tárnarendszert fedeztek fel, sziklába faragott 120 lépcsős tárnával, amely 30-40 métert lejt a hegy gyomra felé, s amelynek bejáratát visszavonulásukkor a rómaiak betömték, így abban a 2. század óta senki nem járt. A tárnában a római kori aranybányászat egyedi tárgyi és egyéb emlékei bukkantak fel: lámpatartók, csatornarendszer, római kézlenyomat.
Az arany- és ezüstbányászatnak a magyar királyság idején is fontos szerepe volt. A törvények értelmében, az ásványi kincseket rejtő földesúri birtokot a király pénzért bármikor megvásárolhatta, esetleg más birtokra cserélhette. Ez sértette a magán (földesúri) érdekeket. Így, ha tehették, eltitkolták az érctelepeket, ami a bányaművelők számának megfogyatkozásához, a kitermelt arany, ezüst mennyiségének megcsappanásához vezetett.
Az áldatlan állapoton Károly Róbert segített. 1327-ben a bányászat fellendítése érdekében elrendelte: ha magánbirtokon tárnak fel bányát, a birtok a régi tulajdonosé marad, és az érctermelésből a királyi urbura (adó) egyharmada is neki jutott. E sikeres intézkedésnek köszönhetően a XIV. század második negyedében a magyarországi bányákból került ki az egész Európában bányászott arany több mint háromnegyed része, utólagos számítások szerint 2000-2500 kg.
1746-ban, hosszú szünet után, a Magyar Királyság megindította az arany kitermelését, részben az elhagyott római bányajáratok felújításával és új aknák nyitásával, részben az aranymosás fellendítésével. A korabeli törvények szerint bárki, bárhol bányászhatott nemesfémet, rezet, vasat, de csakis királyi fennhatóság alatt.
Később már az igazi hasznot az arany és ezüst forgalomba hozatalának előjoga jelentette. A bányavárosokban királyi finomító házak működtek, ahová mindenki köteles volt a nyers aranyat, ezüstöt finomítás és hitelesítés végett beszolgáltatni, s cserébe törvényesen megállapított árfolyamon új, királyi pénzt kapott.
forrás: www.magyar.film.hu