Közös tervek: Nagyvárad-Debrecen

Beküldve: .

2008. április 16
Várad-DebrecenNagyváradnak és Debrecennek közösen jobbak az esélyei, akár befektetők vonzásáról, akár fejlesztési lehetőségekről legyen szó - jelentette ki tegnap Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. Mint felidézte, a bihari és a hajdú-bihari megyeszékhely önkormányzatai még 2006-ban állapodtak meg abban, hogy a két településnek közös fejlesztési stratégiát kell kidolgoznia, ezt pedig 2020-ig gyakorlatba is ültetik.


A nagyváradi és a debreceni egyetem hallgatói tavaly mindkét városban végeztek ennek kapcsán közvélemény-kutatást. Tegnapi sajtótájékoztatóján Biró Rozália nyilvánosságra hozta a felmérés eredményeit. Közölte: Nagyvárad lakosságának 66 százaléka támogatja a Debrecen-Nagyvárad városi agglomeráció létrehozását. Debrecenben azonban ez az arány mindössze 51 százalékos. A statisztikai adatok az összefogás igényét igazolják - érvelt az alpolgármester. Kijelentésének alátámasztásaképp elmondta, egy 200 ezres város 10-30 millió euró értékű befektetéseket vonzhat. Ezzel szemben a két város és metropoliszövezeteik lakóinak száma 510 ezer, ez a lélekszám pedig már 30-100 millió eurónyi beruházást hozhat. A két megyeszékhely közötti 60 kilométeres körzet lakóit is számításba véve pedig több mint 600 ezer személyt érint a kidolgozandó közös fejlesztési stratégia. Biró Rozália szerint az egészségügyi és szociális szolgáltatások, a kulturális élet, a nevelés és turizmus terén lehet a két város és környezete között együttműködést kialakítani. Első lépésként közös honlapot terveznek, amely ismerteti a régió turisztikai, gazdasági, üzleti potenciálját, a kulturális eseményeket, valamint a helyi adók és illetékek szintjét.
forrás: www.kronika.ro