Több radar az erdélyi országutakon

Beküldve: .

Fokozott óvintézkedések a nyári turistaszezon előtt
Mozgó radarMegtörténhet, hogy tízszer is bemérik a gyorshajtó autósokat a borsi határátkelőtől Tordáig annak a balesetmegelőző kampánynak a keretében, amelyet a legveszélyesebb országutakon szervez a rendőrség. A kampány a hét elején kezdődött és augusztus 16-ig tart. Claudiu Ciuclea, a Bihar megyei közlekedésrendészet szóvivője elmondta: a statisztikai adatok szerint a borsi határátkelőhelyet Kolozsváron, és Brassón át Bukaresttel összekötő E60-as európai rangú országúton történik a legtöbb közlekedési katasztrófa Romániában. Hasonlóan veszélyes a Nagylakot Aradon, Déván és Nagyszebenen át Brassóval összekötő E68-as és a Moldván áthaladó E85-ös országút is. E három országúton történik a súlyos romániai közlekedési balesetek 40%-a, és a balesetben megsebesültek 40%-át is ezekről az utakról szállítják kórházba. A Bihar megyei rendőrség szórólapot osztogatott a borsi határátkelőnél belépő gépkocsik vezetőinek, amelyben román és angol nyelven figyelmezteti őket arra, hogy Bors, Nagyvárad, Fugyivásárhely, Mezőtelegd, Alsólugos, Élesd, Kisősi, Nagybáród térségében mind a településeken, mind azokon kívül videokamerás sebességmérést végeznek a nap huszonnégy órájában. Claudiu Ciuclea pontosított: egyelőre csak rendőrségi gépkocsikba szerelt radarokkal próbálják kiszűrni a gyorshajtókat, de arról is tárgyalások folynak, hogy a Kolozsvár-Torda szakaszon felszereltekhez hasonló, rögzített sebességmérő kamerákat tegyenek az út mellé Bors és Fugyivásárhely belterületén.
Kolozs megyében hamarosan videokamerákkal szerelik fel az E60-as Kolozsvár és Bánffyhunyad közötti szakaszát is - írja a Krónika. A tervezett hét kamera várhatóan Gyerővásárhelyen, Gyaluban és Szászfenesen méri majd be a gyorshajtókat. E kamerák felszereléséig azonban öt, radarral ellátott kocsi felügyeli a közlekedési rendet az E60-as Kolozs megyei szakaszán.
Rögzített videokamerák felszerelését tervezik a Maros megyei szakaszon is. Hamarosan állandóan működő radart állítanak fel a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Szotyor település bejáratánál, és a tervek szerint további hat hasonló készüléket szerelnek fel a Kovászna megyei főutak mentén.
forrás: transindex