Természetvédő találkozó Kalotaszegen

Beküldve: .

2009. május 18
Hétvégén, május 15.-17. között az Erdélyi-szigethegység északi részén, Kalotaszentkirály-Zentelkén került sor az erdélyi és magyarországi környezetvédelmi civil szervezetek szakmai találkozójára. A magyarországi Holocén Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Zöld Kör, illetve a hazai Fókusz Öko Központ és Silvanus Ökológiai Egyesület összefogásában megrendezett találkozón 28 szervezet képviseletében 83 személy vett részt. A találkozó célja a határon átnyúló kapcsolatok ápolása, szervezetek bemutatkozása és további együttmüködések elősegítése volt. A háromnapos program során a Szülőföld Alap, a Nemzeti Civil Alap képviselői a létező pályázati lehetőségeket-, a jelenlevő egyesületek a határonátnyuló programjaikat mutatták be. Szakmai kirándulások (Havasrekettyei-vízesés, Fehér-sziklák, Kő-hegy tavak stb.), kulturális programok és a környező települések bemutatása által ismerhettük meg Kalotaszeg értékeit.
Ez a találkozó jó alkalom volt azonban arra is, hogy a hazai civil szervezetek leülljenek és megpróbálják rendezni soraikat. A megyében és erdélyben számos környezetvédelmi civil szervezet müködik, azonban ezek tevékenysége sokszor párhuzamosan, viszonylag kevés kommunikációval zajlik. Hiányzik a szorosabb együttmüködés, az információk hatékonyabb megosztása által nem kellene minden szervezet a saját kis ösvényét kitapossa, hanem mások tapasztalatára támaszkodva könnyebben vehetné az akadályokat. Természetesen a jogérvényesítésben is jóval nagyobb az esélyük azoknak a kezdeményezéseknek, melyek mögött egy régió zöld szervezetei sorakoznak fel, mintha csak egyedül próbálna egy helyi szervezet érvényt szerezni igazának.
Elindult most egy folyamat, mely megpróbálja összefogni a fiatalabb és idősebb környezetvédelmi táborok képviselőit és tömöríteni a térségben környezetvédelemre érzékeny embereket, ennek eredményessége a közeljövőben elválik.
forrás: erdely.ma