Így fedeztem fel az Erdélyi-szigethegységet

Beküldve: .

Priskinné Andrási Edit (Tarhos) túrabeszámolója

CsodavrkisFélévszázados korom ellenére - a legnagyobb sajnálatomra - csak az utóbbi két évben ismerkedtem meg az Erdélyi-szigethegységgel, pedig itt lakom a határ túloldalán, Békés megyében. Igazából mindig foglalkoztatott, hogy milyen lehet ez a táj. Szűkszavú leírásokat olvastam ugyan Dr. Mátyás Vilmos: Utazások Erdélyben című könyvében, de az igazi vonzalom akkor alakult ki bennem, amikor az interneten böngészve rátaláltam azoknak a csodálatos természeti képződményeknek a fotóira, melyeket Czárán Gyula olyan fantáziadúsan nevezett el, hogy szinte arra késztette rögtön az embert, hogy keljen útra, s nézze meg ezt a csodálatos tájat. Az első találkozásom sem mindennapi volt ezzel a vidékkel...

2007 tavaszán nyelvvizsgára vittük a férjemmel a legidősebb gyermekünket Sarkadra. Tudtuk, hogy ennek bizony csak késő délután lesz vége. Unaloműzőnek úgy gondoltuk, hogy átugrunk Nagyszalontára. A boltokat járva egyszer csak azt mondta a férjem, hogy menjünk el a hegyekbe. Tudta, hogy már régóta vágyom Biharfüredre, ő pedig nem szeret vásárolni, túrázni viszont annál inkább. Így aztán némi elemózsiával, térkép nélkül, nem éppen túraszerelésben nekivágtunk az útnak. A kátyúk között szlalomozva, időnként kérdezősködve jutottunk el Belényesig. Az addigi kellemetlenségeket azonban elfelejtettük, amikor rátértünk a Biharfüredre vezető csodálatos szerpentinútra. Verőfényes áprilisi melegben kanyarogtunk felfelé. Először lombhullató fák szegélyezték utunkat, majd ezeket a fenyők váltották fel, aztán nem akartunk hinni a szemünknek, amikor megláttuk a hófoltok között nyíló hatalmas lila virágözönt a hegyoldalban. Döbbenetes hatással volt ránk ez a látvány. Az 1102 méter magasan fekvő Biharfüredre beérve már meg sem lepődtünk a félméteres hó és a síelő gyerekek láttán. A téli sportok kedvelői itt még javában járták a tájat motoros szánjaikkal. Sajnos sok időnk nem volt, így csak a Csodaforrást néztük meg, amelynek az emberek gyógyhatást tulajdonítottak. A védett völgykatlanban, ősfenyvesek között fekvő alpesi klímájú gyönyörű üdülőhely meglátogatása meghatározó jelentőségűvé vált az életünkben. Azóta minden évben többször is ellátogatunk a hegyekbe, igazi bihargók lettünk.

2Boga-telep

E hosszúra nyúlt bevezető után igazából arról a háromnapos kirándulásunkról szeretnék írni, melyre 2008 augusztusában került sor. A családban az én feladatom a túraútvonal összeállítása. Ilyenkor aztán napokon keresztül böngészem az internetet, hogy kiválasszam a megtekintendő látványosságokat.
Kiindulási pontnak Boga-telepet választottuk. Szálláshelyet nem foglaltunk előre, bíztunk benne, hogy odaérve is találunk. Így is lett. Az üdülőtelepen végigkocsikázva az utolsó épület a Christal Panzió volt, mely egy kristálytiszta vizű patak mellett épült fel. Tiszta, de nem túl tágas faházban béreltünk szobát elérhető áron. A központi épületben elhelyezett fürdő közös használata nem okozott problémát, az ételmelegítés azonban akkor még nem volt megoldott. Ennek ellenére az üzemeltetők készségesen megmelegítették az ételünket a saját konyhájukban, így ez a probléma is megoldódott.
Erre a napra csak helybeli sétákat terveztünk. Az üzemeltetők egyik kedves, magyarul is tudó rokona elkalauzolt bennünket a telep jobb oldali végénél levő vízeséshez, mely szinte függőlegesen zúdult le a sziklafalon. A víz erejétől vályú alakult ki, melyben kis tavacskát képezve gyűlt össze a víz. Az egyórás séta után visszatértünk szálláshelyünkre, majd délután önálló felfedezőútra indultunk. Ekkor a panziónktól felfelé vezető erdei úton haladtunk, s egyszer csak vízcsobogást hallottunk. A hang irányába menve egy újabb vízesést találtunk. Ez nem természetes úton keletkezett, hanem egy elhagyatott bányajáratból kiömlő víz hozta létre. Ennek ellenére nagyon szép volt ez is és a környéke is. A zergét játszó lányom élvezte is, hogy ugrálhatott a hatalmas köveken, mindaddig, míg sikerült beleesnie a vízbe. Este még sétáltunk a településen egyet. Megcsodáltuk a régi faházakat, melyek közül többet is eladásra kínáltak. Osztottunk, szoroztunk, aztán úgy döntöttünk, megvárjuk, hogy ötösünk legyen a lottón, utána tervezgetünk házvásárlást ezen a környéken.

5Csodavr

Másnapra a Csodavár meglátogatását tűztük ki célul. Mivel nem vagyunk gyakorlott túrázók, ezért a legrövidebb útvonalat néztük ki. Gépkocsival felaraszoltunk a hepehupás úton a Glavoj-rétre, majd továbbmentünk a Csodavár Menedékházig, ahol leparkoltunk. Innen indultunk vissza megkeresve a kék pont turistajelzést, hogy végre megnézhessük ezt a csodálatos beszakadt barlangrendszerből álló képződményt. A túra azonban nem volt könnyű, hiszen ahhoz, hogy leereszkedjünk a félelmetes dolinákba, csúszós köveken, fagyökereken, rozoga fémlétrán kellett átküzdenünk magunkat, majd fémsodronyba kapaszkodva, remegő lábakkal és halálfélelemmel küzdve ereszkedtünk le a mélységbe.

8Csodavr

Néha már csak az hajtott előre, hogy visszamenni sem lenne könnyű, s bíztam benne, hogy a továbbiakban talán kevésbé nehéz részek jönnek. Amikor túl voltunk ezen a megerőltető útszakaszon, és körülnéztünk, lenyűgöző látvány fogadott bennünket. A hatalmas barlangkapu, az óriási sziklatömbök, melyeken az emberek csak parányi törpéknek tűntek, mind-mind ámulattal töltött el bennünket. Rövid pihenő után továbbmentünk a Külső-várudvarba, ahol egy roppant keskeny ösvényen lavírozva, s leküzdve tériszonyunkat jutottunk el a Sötét-lyukhoz, mely az Alvilágba vezet. Nagyon találó az elnevezés, mert bent olyan sötét van, hogy megfelelő lámpák nélkül nem tud az ember boldogulni. Innen továbbmenve talán a legnehezebb szakasz következett, míg felértünk a dolinák feletti erkélyekhez. Sajnos itt a várudvarokba való lelátást megnehezítette, hogy a kilátók életveszélyesek voltak. Ez is és a közeledő vihar is arra késztetett bennünket, hogy gyorsított tempóval igyekezzünk vissza az autónkhoz. Alig hogy leértünk a menedékházhoz vezető útra, ömleni kezdett az eső. A negyedórás út alatt bőrig áztunk. Az volt a szerencsénk, hogy a kocsiban volt száraz ruhánk és váltócipőnk. Mire átöltöztünk, véget ért a felhőszakadás, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy megnézzük még a pádisi menedékház környékét is. Nem bántuk meg, hogy így döntöttünk, mert gyönyörű látványt nyújtott az eső után megdagadt patak hömpölygése, a hazainduló lovak és a békésen ácsorgó tehenek látványa. Egy félórás séta után visszaindultunk a szálláshelyünkre, hogy erőt gyűjtsünk a következő napi megmérettetésre.

22Szkerisora

Másnap reggel összepakoltunk, s elhagytuk a szállásunkat. Az újabb célunk a Szkerisórai-jégbarlang megtekintése volt.
Az Aranyos völgyébe átkocsikázva jó minőségű úton haladtunk a szerpentinekkel tarkított festői tájon. Felsőőr községből gépkocsival közelítettük meg az Ördöngős-völgyét. Sajnos csak egy darabig mehetünk autóval, mert nagyon rossz volt az út. A kocsit az útszélen hagyva legalább még egy óra gyaloglás várt ránk, hogy elérjük a jégbarlang bejáratát. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy az igen körülményes és időigényes megközelítés ellenére is milyen sokan vártak arra, hogy megnézhessék ezt a látványosságot. Hosszú lépcsősoron lehetett leereszkedni a 3000 éves 20 méter vastagságú jégtömbre. Sajnos csak a felső nagy csarnokot lehetett látogatni, melynek legszebb része a Díszterem volt. Itt egymást érték a hatalmas jégtömbök, melyekről nem sikerült jó képeket készíteni a gyér megvilágítás miatt. A fapallókon végigsétálva megcsodáltuk a szebbnél szebb képződményeket, majd elhagytuk a barlangot. Fáradtan, de élményekkel telve indultunk a kocsinkhoz, hogy elhagyjuk az általunk oly nagyon megszeretett bihari tájat, és hazainduljunk Magyarországra.

Itthon, amikor hazafelé tartok a munkahelyemről, időnként látom a bihari hegyeket. A néphagyomány szerint 3 napon belül eső lesz, ha látszanak a hegyek. Én azonban nem azért lesem őket, hogy megtudjam, milyen idő lesz, hanem azért, mert visszahúz a szívem erre a csodálatos tájra, s várom azt az időt, amikor újra közelről láthatom őket.

Priskinné Andrási Edit