Az Erdélyi-szigethegység barlangfotósa

Szuhai Sándor
A tökéletes sötétség birodalmát fényképezni szürreális elképzelésnek tűnhet, pedig ez az árnyékvilág a fotós számára kimeríthetetlen lehetőségeket rejteget. Aki a barlangvilág formáinak fény-árnyék játékát, a cseppkövek csillogó-csillámló felületeit, a kőfüggönyök könnyeden hulló redőzetét meg akarja örökíteni, annak le kell vinnie közéjük a fényt. Erre vállalkoznak a fotóművészet sajátos vállfaját képviselő barlangi fotósok. Szuhai Sándor tenkei fotóművész-barlangász több mint harminc éve viszi a fényt a föld alá, hogy a barlangok csodáit hozhassa a felszínre cserébe.


- Szuhai Sándor barlangászból lett barlangi fotós, vagy a fotóst kezdte vonzani a cseppkövek világa?
- Nálam egyszerre kezdődött a barlangok és a fotózás iránti érdeklődés még 1975-ben. Az előzményekhez tartozik, hogy 1957-ben Csák Kálmán kezdeményezésére megalakult a Tenkei Természetrajzi Múzeum. A múzeum két részlege - a Fekete-körös völgyének geológiai- és állattani jellegzetességeit mutatja be. 1969-ben a múzeum mellett létrejött egy barlangász kör, amely 1975-ben felvette Czárán Gyula nevét. A klubnak magam is tagja lettem és Csák Kálmán irányításával, segítségével fotózni kezdtem a barlangokat. Az első képeimet egy Jupiter géppel fekete-fehérben készítettem.
 

- Sokan talán nem tudják milyen különleges eszköztárat, felkészültséget és áldozatvállalást igényel a barlangi fotózás...
- A föld alatti világ fényképezése egészen speciális terület. A technika, a fényforrások szállítása komoly nehézséget jelent. A barlangi fotózás első sorban kemény erőpróba, sokszor minden egyes méterért meg kell küzdeni. Néhányszor aktív, vizes járatokban kell végigkúszni, amíg az ember a kiszemelt témához elér, ezért vízhatlan csomagolásban, különleges hátizsákokban és speciális hordókban kell szállítani a felszerelést. Eddig vakukkal dolgoztunk, úgy 6-7 éve tértünk át az akkumulátorokkal üzemeltetett reflektorokra, ezeket is le kell juttatni. Amikor a fotós a helyszínre ért, egy-egy kép elkészítése még több órás előkészületet igényel a fényforrások elhelyezése és egyéb beállítások miatt.
 

- Milyen fotókiállításokon vett részt barlangi alkotásaival?
- Az első országos díjazásos fotótárlaton 1984-ben vettem részt Ramnicu Valcea-n és a színes-fotó kategóriában első helyet szereztem, ami komoly ösztönzést jelentett, hogy folytassam ezt a munkát. Ezután folyamatosan részt vettem képeimmel az országos fotós- és barlangász-találkozókon is. Több külföldi kiállításra is eljutottam a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub tagjaként. Például közös tárlatokon szerepeltek a képeim Japánban, Iránban, egy Francia tárlaton különdíjat nyertem az egyik barlangi fotómmal. Magyarországon Budapesten, Miskolcon, Győrben, Pakson, Tiszaföldváron, Nyíradonyban voltak kiállításaim. A legemlékezetesebb a számomra a budapesti József Attila Művelődési Központban tartott tárlat, amelyen Miklós János belényesi festőművésszel közösen állítottuk ki a munkáinkat.
 

- Hányan foglalkoznak ma professzionális szinten a barlangfotózással?
- Országos szinten 6-8 fotósról tudok. Ma egyre kevesebben foglalkoznak ezzel a szakággal. A barlangfotózás tipikus csapatmunka és nagyon nehéz segítséget, csapatot találni. Nem csak a felszerelés hordozásához kell a segítség, a fényforrásokat be is kell állítani és egyes helyeken kézzel kell megtartani. Ma a digitális fényképezőgépek korában mindenki fotózhat, akár egyedül is, de nem mindegy, hogy egy emlék-fotó vagy művészi alkotás készül.
 

- Melyek voltak a legemlékezetesebb helyszínek a munkája során?
- Összesen több, mint 50 barlangban fotóztam. Ez talán egy barlangász számára csepp a tengerben, de az igazsághoz tartozik, hogy nagyrészt zárt, kiemelten védett barlangokról van szó. Volt olyan, amibe például csak az Országos Barlangkutató Intézet engedélyével juthattam be. A számomra az egyik kedves helyszín a Micula-barlang, ami a kiskoh-i Medve-barlangtól mintegy 3 kilométerre található. Rendkívül nehéz a bejárása, de fantasztikus látványt nyújt. A másik kedvencem az előbbi közelében levő Fagului barlang, amit 1973-ban fedeztek fel és Európa egyik legszebb aragonit-tűkristály gyűjteményét rejtette. Sajnos múltidőben, mert vandálok és helybeli nyerészkedők tönkretették, kirabolták, a kristályokat pedig apró pénzért árulták a belényesi piacon. Már csak az én fotóim őrzik az egykori kristály-világot, ráadásul a barlang bejárata beomlott úgyhogy jelenleg már nem is látogatható. Szerintem az ország legszebb barlangja az Oltárkő-barlang, szintén az Erdélyi-szigethegységben található és két éve ott is alkalmam volt fotózni. Pádis közelében található Románia legmélyebb barlangja, a több, mint 600 méteres függőleges falú V5-ös. A nagyváradi barlangászok és a budapesti barátaink jelentős eredményeket értek el a kutatásaik folyamán. A télen egy újabb két kilométeres szakaszt sikerült feltárniuk, így már több, mint 20 kilométeres a mért járatrendszer. A nyolcvanas évek elején a tenkei klubunk jutott le először a barlangba 109 méterig. Végezetül feltétlenül meg kell említenem a Valea Rea-i barlangot, ami szintén hihetetlen lehetőségeket rejt egy fotós számára, de az Erdélyi-szigethegység földalatti karszt-világa annyi témát rejt, amit még 100 év múlva sem lehetne kiaknázni. Remélem lesznek vállalkozó kedvű fiatalok, akik a modern technika lehetőségein túl időt és energiát fektetnek abba, hogy valódi művészi fotókat készítsenek a cseppkőbarlangok mélyén.