STINA DE VALE-I REGÉK

Beküldve: .

Tartalomjegyzék
STINA DE VALE-I REGÉK
A HAT TESTVÉR
A CSODAFORRÁS
A POJÉNI CSÚCS
A SZERENÁD VIZESÉS
A REMETE-FORRÁS
A VADON TEMPLOMA

AZ ÖRDÖGMALOM TÖRTÉNETE

Valahányszor alkalmam van látni a Boczaszát, ezt a háromcsúcsu kolosszust, mely a Dragán felett méltóságteljesen, tiszteletet parancsolólag, sőt sokszor - mondhatom - szinte félelmetesen emelkedik ki: - mindig ujra és ujra gyönyörködöm benne. - Olyan impozáns, olyan komoly, néha olyan zord, hogy egy ismerősöm összeborzadt tőle, midőn a Muncsei gerinczére kiérve, egyszerre megpillantotta ez óriást, a mint sötét árnyba burkolva, komoran, ijesztőleg, fenyegetőleg nézett át hozzánk. - -

Sokszor gyönyörködtem már benne, mondom; - de ilyenkor mindig bántott egy gondolat. - Szerettem volna u. i. tudni azt, miért kisebb a harmadik feje a másik kettőnél, - miért van ez annyira lesülyedve? - - - - Mennyivel szebb volna, ha ez is felérne a másik kettő szinvonalára!

* * *

Mivelhogy ujabb időben már Bihar-Füreden is járványnyá lett „vizit"-eket csinálni, én is látogatást tettem néha-néha az öreg urnál; s egy ily alkalommal derült jó hangulatban találván őt, megkoczkáztattam azt a kérdést hozzá; mi az oka annak, hogy a harmadik feje olyan kicsi maradt?

„Hja, öcsém!" - mondá ő, - „nem volt ám ez mindig igy! - Hanem ez a dolog az Ördög-malom történetével függ össze, ez utóbbit kellene hát akkor elbeszélnem."

Most már aztán igazán nagyon érdekelni kezdett a dolog. Ismételt kérésekkel estem neki az öreg úrnak; s ő elmesélte az egész történetet, felhatalmazván egyuttal engem, hogy ezen meg-interview-olás eredményét a „Biharfüredi regék"-ben nyilvánosságra hozzam.

Halljuk tehát az ő saját szavaival, mit beszél az öreg úr.

* * *

Az én szomszédom amott ni, az én Briczi barátom és kollégám, - egykor a hegytetőről lenézegetve, megpillantotta lent a völgynek szép szőke najádját, a bájos Dragán tündért.

Az én Briczim egészen kótyagos lett ettől a látványtól. Nem birt magával, se éjjele, se nappala stb. stb., - a mint már az ilyen bolondos szerelmi állapotban az ember szokott lenni; s a mint ezt már ezeregyszer elpanaszolták s megénekelték nemzeti, vallásfelekezeti és pártkülömbség nélkül, megható egyetértésben, minden rendü és rangu poéták; mintha bizony szükség lett volna rá! Hisz úgy is nagyon jól ismeri már ezt az állapotot mindenki, saját édes vagy keserü tapasztalásából.

És a szép Dragánnak keble sem maradt hidegen az én deli Briczi barátom láttára. - És ez magában véve még nem lett volna baj: most már következhetnék a „holtomiglan-holtáiglan", s egyszerüen vége lenne a mesének és a házassággal ez átmenne a tragédiába.

Igen ám! Csakhogy még is volt azért egy nagyon nagy baj, a két szerető sziv egyesülésének egy nehéz akadálya. (Mert hát miből is élne a mesemondó, ha olyan könnyüszerrel egymásé lehetne a szerelmes pár?)

A szép szőke Dragán u. i. - mint fiatal, sőt tulajdonképen örökifju hajadon, hazai törvényeink értelmében nem volt nagykoru, hanem gyámság alatt állott. - Egy rettenetes sárkány őrizete alá volt helyezve, ennek gondjaira bizva, ki mint gyám, gondnok és gárdedám, a legszigorubb felügyelet alatt tartotta s minden lépését éber figyelemmel kisérte. - Ez hamar észrevette a keletkezőben levő „spúzi"-t, s elhatározta, hogy a szerelmes pár találkozását minden áron megakadályozza.

Igazán nem tudom, mi kifogása volt néki az én derék Briczi barátom ellen? - Talán hogy ez nem volt katholikus, mint a szép Dragán, hanem keményfejü, vastagnyaku kálomista; - ő maga pedig, mint igazhitü katholikus ördög, nem volt barátja a vegyes házasságoknak? - - - - - - - - Elég az hozzá, nem akart semmit sem tudni arról, hogy a két bolondból egy pár legyen.

És hogy a két szerelmes közt minden érintkezést annál biztosabban megakadályozzon, sőt lehetőleg lehetetlenné tegyen, - s hogy egymáshoz valami veszedelmes közelségbe ne is juthassanak: egy roppant sziklavárat épitett a hegyoldalba kettőjök közé, megmászhatatlan falakkal, meredek sánczokkal, szédületes bástyákkal, magosra kiemelkedő tornyokkal. S egy egész légió ördöggel együtt, kiket e czélra a pokolból szerződtetett volt ide, - állott őrt itten, - valóságos sátáni malicziával a szegény szerelmes pár közé magát ilyenformán mintegy beleékelve.

Nehogy pedig Briczi, ezen hatalmas erősséget megkerülve, más úton juthasson el czéljához, s igy őt kijátssza: egy sas-szemü roppant madár-szörnyeteget állitott a legmagasabb torony csúcsára oda, melynek feladata volt, éjjel-nappal ott mintegy őrszemet állani, s a szeretők minden gyanus mozdulatáról rögtön hirt adni. - Amint ezen óriásmadár jelentette, hogy Briczi jobbra vagy balra akar kerülni a völgybe lejutandó: a sárkány azon pillanatban felszedte bűbájos sziklavárát, s mindenestől át tette oda. Ugy, hogy szegény Briczi barátom, - akármerre akart is lemenni: mint egy rideg kősziklává meredt kérlelhetetlen tiltó végzetet, - mindig és mindenütt ujra útjában találta az ördöngős alkotmányt.

A szerelmes pár ekkép csak szigoruan platonicus távolból érintkezhetett egymással. - Szegény Briczim bánatos szellősóhajtásait küldözgeté a szép najádhoz; emez pedig panaszos zokogásával felelt azokra. - Briczi jajgatott: Ó drága piczikém! - Dragán egyre nyögdécselt: Ó kedves Briczikém!

* * *

De hát ez a primitiv telefon összeköttetés nagyon sovány táplálék a szerető szivnek. Csupa merő sóhajból, zokogásból, nyögdécselésből egy szerelmes pár meg nem élhet.

Ha költő volnék: itt nagyon szép alkalmam nyilnék most kifakadni a sors kajánsága ellen, mely megátalkodott gonoszsággal gátolja két szerető szívnek összeforrását, s a boldogság után sóvár keblek legforróbb vágyainak teljesülését és a többi... De minthogy nem vagyok az, s nincs ehez a mesterséghez iparigazolványom: hát nem is merészkedem praevaricálni a czéhbeliek revirjében, nehogy feljelentsenek, mint olyat, ki jogosulatlanul üz valamely foglalkozást.

* * *

Az állapotok állapotja hova-tovább türhetetlenebbé lett mind a két szerelmesre nézve. A szép szőke Dragán kétségbeesésében sirva borult elémbe, könnyeivel áztatva lábaimat: ugy kért, rimánkodott, legyek segitségükre, s hárítsam el valamely módon, akár szép szerével, akár erőszakkal, boldogságuk akadályát. - - Mintha bizony én nekem ez hatalmamban állott volna! - - - Hiszen igaz, hogy én uralkodom az egész környéken: hanem azért sárkánynyal, ördögökkel még sem szivesen kezdek ki.

De még sokkalta inkább meggyült a bajom az én szegény Briczi barátommal. Ez untalan a nyakamon ült; mindig akadt uj és uj mondanivalója, a mi sajátképen mindig a régi nóta volt csak. Nekem, mint szomszédjának panaszolta el minden búját-baját, végnélküli siralmaival és kesergéseivel zaklatva engem szüntelen, úgy hogy mind a három fejem csak úgy zúgott, kábult bele... Brrr!!! Még most is gőzölnek, füstölögnek szegény fejeim, ha néha-néha rágondolok.

Hiába biztattam, kértem, hogy csak türtőztesse magát. Mondtam neki, hogy hiszen volt már ilyen bolondság a világon elég: nem ő az első s nem is lészen az utolsó, a ki ebben a megfordított hideglelésben szenved, a melyben először jön a forróság, s azután a hideg...

Csak azzal válaszolt mindig: Könnyen beszélsz te,

Néked három fejet is adott végzeted; -
De nékem csak egy volt, és az is elveszett!

...Hát bizony elment a te eszed Nárittyenbe kedves Briczi komám, azt látom; de hát csak türelem, türelem! majd visszatér valamikor, majd csak jobbra fordul minden, stb...

- Eh, mit! mondá ő:

Türelem! kicsépelt szalma,
Melyet a bárgyu világnak
Telt kalászokként árulnak,
Kik magodból jóllakának?!...

Ha bejárod, mint hóditó
Diadallal a világot:
Lesz egy szikla - s ez szivem lesz -
Melyre nevedet nem vágod! stb., stb...

Nem csitítgattam hát tovább az én kedves Briczikémet: mert féltem, hogy kinjában még több ilyen keserves költői idézeteket vagdal a fejeimhez. Hanem csak azt mondtam neki, hogy várjon addig, a mig valami nagyobbszerü vihar lesz itten a hegyek közt: akkor majd talán csinálunk valamit.

Ezzel kissé megcsendesedett s azóta valamivel békességesebben türte keserü sorsát.

* * *

Nem sokára ezután egy éjjel csakugyan megjelent az orkán, a maga egész pokoli pompájában, - de az öregéből: olyan, a milyet még én is, ki bizony már nem vagyok fiatal legény - nagyon ritkán láttam.

Teljes ornátusban, egész segédlettel, pazar kisérettel jött a zivatar. Az égboltozat bömbölt szüntelen, meg-megnyilva egy-egy pillanatra s öntve le a menyei tüzet ránk. A zápor szakadt, mintha egy óczeán volna odafen, s az kivánkoznék le a földre. A hegyi patakok esztelen tombolással vagdalták magukat szirtről-szirtre; a meglóditott sziklatönkök vakon hengergőztek le a mélységek felé, s egymáson szétzuzódva, vagy egymás felett átszökelve járták az őrült tánczot. Az erdő zugott; a nagy magos szálfák rémülten hajlongva jajgattak, a mint a vihar ostora végig paskolt rajtuk; a tövestül kicsavart, ledöntött sudarak százai, ezrei recsegtek, ropogtak távol és közel. Döngött, zengett köröskörül minden; a világ kifordulni látszék sarkaiból. Én nekem magamnak, ki már sok vihart láttam fejem felett elvonulni, meg kelle minden erőmből vetnem sziklalábaimat, hogy fel ne boritson s mindenestől le ne zuhintson a völgy fenekére.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Át szóltam Briczihez, hogy no itt az alkalom, most vagy soha! Lássunk a munkához!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Olyan zegernye idő volt, hogy még a sárkány s az ördögök is valamennyien behuzták magukat a vaczkukba, lehetetlennek tartva ilyenkor minden támadási kisérletet. A legmagasabb torony hegyén őrködő szörnymadár pedig szintén ezen véleményben szárnya alá dugta fejét, ugy gubbasztott a helyén ottan, melyet semmi körülmények között nem volt szabad elhagynia.

* * *

Mi tehát hozzáfogtunk s észrevétlenül alá ástuk a falakat, a fundamentumokat. Midőn e munka a kellő mértékig már előhaladott, akkor egyszerre neki eresztettük felülről a száz meg száz mázsányi sziklaficzkókat a gonosz várnak.

Ez volt aztán a bombázás!...

Az aláásott, meggyengült falak nem sokáig voltak képesek ellentállani e hathatós faltörő kosok meggyőző érvelésének. A homlokfal egyszerre megingott, mintha pillanatnyi szédülés fogná el s tántorogna: a másik perczben megindult s ég-földrengető dördüléssel alá zuhant. Nyomban utána beszakadtak a belső falak is, romjaik alá temetve az egész ördög-garnizont, alig egy-kettőnek sikerült csak közülök az általános pusztulásból a hegyoldalt boritó erdő közt a tetőre menekülni. Ha ezek akkor véletlenül meg nem szabadulnak, ma nem volna ördög a világon, s nyugton lehetnénk tőlük. Hanem a hol menekülés közben végig szaladtak, ott nem nőtt soha többé erdő, s még ma is egész élesen kiválik az Ördögmalomtól jobbra eső hegyoldalon ez az „ördög utja," mint egy tiszta gyepes sáv, mely az erdőt széltében kétfelé osztja.

A fősárkány részére tragikusabb sors volt fentartva. A mint megvíhatatlannak vélt várát egyszerre romba dőlni, menthetetlenül elpusztulni látta: rémülettől és eszeveszett dühtől eltorzult arczczal, álmélkodásra kitátott szájjal egy álló helyében kővé meredt s ijedt szemmel, tágra nyitott ajakkal most is ott bámészkodik a beomló viztömeg szomszédságában.

De volt is itt pusztulás, rombolás olyan, a milyet még nem láttam, mióta Boczászának hivnak! - - Mikor összeomlott az egész bűbájos erősség! Az volt a hegyeket megreszkettető, földingató rázkódás! - - - - -

Ennek hatása alatt roskadt be az a fejem, mely a katasztrófa szinhelyéhez legközelebb volt. A beomlás által előidézett pokoli dördülésre ugy megrettent, hogy hirtelen behúzta a nyaka közé magát; s igy is maradt aztán végkép; soha többé nem tudtam kinyujtani...... bizonyosan valami rándulást kapott akkor. - Azóta kisebb, mint a másik kettő.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Köröskörül nagy távolságba mindenfelé kiterjedt a pusztulás hatása. - A bedőlés okozta megrendüléskor omlott le, hogy egyebet ne emlitsek, a Cornu munczilornak erre néző oldala is; ekkor hullott le róla a vakolat, a mi még mai napon is látható az u. n. „Gropa unguruluj"-on. - -

A Dragán kicsapott medréből - talán örömében -, midőn a félelmes sziklavárat, vágyai teljesülésének egyedüli gátját beomlani látta. - Tudta, hogy közel van a várva-várt percz, midőn örökre egyesül kedvesével.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Hanem azt kellett volna látni, midőn a vár falai bedőltek: hogyan rontott be az égő szenvedély korbácsától űzött Briczi barátom! - Hogyan boritott el egyszerre mindent a szerelem zúgva morajló óczeán-árja háborgó dagadozásával egymásra tornyosuló hullámok eget verő túlcsapongásainak viharkorbácsolta szilaj táncza által felzaklatott tajtékzó habjaival! Hogyan zúzott, rombolt szét mindent, mit útjában talált! Hogyan forgatta tővel-hegygyel össze a romokat! Hogyan seperte el, ragadta magával tovább, hogy - ha lehet, még nyoma se maradjon az ördöngös kastélynak. - Hogyan nyargalt, szökött, bukfenczezett szikláról-sziklára, észnélküli gyorsasággal, hogy minél rövidebb idő alatt keresztül száguldja a tért, mely őt az ő Dragánjától elválasztotta! - - - - - -

...Még csak egy pár percz s ott ölelkezik a két szerelmes; nem áll utjukban többé semmi: habjaikat összevegyitik; örökre s elválaszthatatlanul egyesülve vannak.

* * *

A gonosz ördögvárból pedig nem maradt más fenn, mint az oldalfalak, tornyaikkal s erkélyeikkel, - melyek nem álltak utjában a diadalmas szenvedély tombolásának; továbbá a várnak tátott szájjal kővé vált gazdája a szakadékon bezuhogó vizesés oldalán; s végre a nagy madár-szörnyeteg, mely urának sorsában szintén osztozva, őrálló helyén ott fenn a rémitő pusztulás láttára ijedtében egyszerre kővé dermedt s ily petrificált állapotban a legmagasabb torony csúcsán most is ott látható.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Briczi és Dragán pedig boldogok és itt enyelegnek az én lábaimnál, oly vigan, olyan édesen, hogy némelykor szinte megirigylem őket.

* * *

„De már elég is volt a sok bolondságból!" - fejezé be az öreg Boczásza az elbeszélést - „mert még utoljára nékem is, a vén bolond fejemmel, ha soká nézem őket s beszélek róluk... No, menjünk aludni! Jó éjszakát!" -