Tavaszköszöntő biharfüredi körút

Beküldve: .

Kincses László túrabeszámolója
Szombaton (május 05-én) kimentünk Biharfüred környékére.
Ragyogó időnk volt egész nap, ennek ellenére a madarakon kívül egyetlen kétlábú lénnyel sem találkoztunk. Még juhászokkal sem, hiszen most még olvadó hó van a fenti esztenák körül és birkák sincsenek még fent. A favágók is pihenőnapot tarhattak, mert fűrészhangot sem hallottunk. Láttunk viszont rengeteg kígyót, békát, szalamandrát. Ez utóbbiak jelenléte inkább az esős napokra jellemző, de most teli voltak velük a bővizű patakmedrek.


A kusztura oldalában kezdtük a túrát csodálatos panorámával a Fericse és a Belényesi-medence felé, majd lementünk a Golgota-rétre. Elidőztünk a Krokodil-sziklákon ahová felhallatszott a most dübörgő Jozefát hangja. Szemben a Bohogyő alatt a Kereszt-hegy szikláinak éles kontúrja, fentebb, kicsit jobbra a Tisza-kő zöld tömbje nyugtatta a tekintetet.
Hátrébb a Bakhát-Tatárhegy gerince a Rozsda-szakadékkal, míg legfölül a Nagy-bihar havas kúpja zárta le a horizontot. Miután kicsodálkoztuk magunkat elindultunk lefelé az Aló-völgybe a Kígyók-szakadékán. Itt többnyire seggen csúszkáltunk a száraz avaron. A meredek közel 500m-es lejtő végén az egyik túratársunk nadrágja szinte cafatokban lógott. No, de nem érte nagy veszteség, hiszen nem a legújabb párizsi divat szerint öltözködtünk a túrára:-)
Az Aló-völgy kisebb vízesései most messze felhallatszottak, biztatva, hogy nemsokára leérünk, de ez most csalóka volt, jócskán kellett még lefelé csúszkálni. Leérve végre letelepedtünk egy jó fél órára a bővizű patak mellé a szalamandrák közé. Felfelé a patak mellett végig a tavasz hangulata áradt mindenfelé annak ellenére hogy a patak dübörgő moraja néha Vivaldi Négy Évszakának a Nyár hangjait sulykolta a fülünkbe. A fiammal ketten már jártunk erre többször, ezért bennünket már nem lepett meg a völgyfő utolsó nagy szikláját megmászva elébünk táruló Nagy-Phaeton látványa. Aki még nem járt erre az szinte hanyatt esik, amikor a semmiből egyszercsak egy 80m-es vízesés bukkan elő.


Kigyönyörködvén magunkat a vízesés alábukó hullámaiban és morajában elindultunk felfelé a Kereszt-hegyre. Két új túratársunk nehezen akklimatizálódott az új környezetben a láncos pályán. Szerencsére azonban 10-15 m-enként van egy-egy pihentető kiszögellés,ahol egy kicsit fel lehet dolgozni az új fajta kihívásokat. Ilyenkor bánja meg az ember, hogy miért is hozott magával annyi feleslegesnek tűnő cuccot. A túrázáshoz viszont elengedhetetlen kellékek a nyakban lógó fotomasina vagy a súlypontot jelentősen megváltoztató tömött hátizsák. Reklámszatyrot pedig nem vihetünk magunkkal, hiszen itt mindkét kezünkre is szükségünk van és egyébként sincs mit és kinek reklámozni. A láncoson felküzdve magunkat a gerincen visszatekinthettünk a délelőtt megjárt szemközti Golgotára, megismerve a fotóink alapját képző köveket. Lentebb pedig szemből tárult elénk a most szintén bővizű Jozefát. A Mező-havas buckája még elég messzinek tűnt, de már biztatott a tudat, hogy a nehezét leküzdöttük. (Nem árultam el ugyanis egyelőre, hogy lesz még egy kemény láncos szakasz).
 

A második vasas rész után már erdőben ballagtunk felfelé és térdig érő hóban értünk ki a Bohogyő nyeregbe. Elöttünk a távolban a Bocsásza púpjai, balra a Mező-havas lankás bucija, jobbra a Bohogyő mogorva, ráncos homloka szó szerint mögöttünk pedig az Aló-völgy, ahonnan visszaszereztük azt a mintegy 500m szintet, amelyet a Golgotáról vesztettünk. Fölöttünk pedig a körpanorámába vesző azúr égbolt, a szinte káprázóan fehér gomolyfelhők és a mélyzöld fenyők kontrasztját kiemelve. Itt sem találkoztunk senkivel, a hó még most olvadozik, az esztenák üresek, nem zavarja még a csendet a kutyák ugatása, birkák bégetése sem. Egyik túratársunk azt mondta, hogy most nagyon boldog, most igazán azt teheti amit szeret, elzárkózva a külvilágtól, belefeledkezve a természet nyújtotta szépségek, csodák élvezetébe. Még egy kis séta várt ránk az autóig, de a Mező-havas felé közeledve nem tudtam megállni, hogy fel ne "szaladjunk" egyik kedvenc hegyemre. Igy a nap vége felé derül ki, hogy a messziről olyan lankás kis bucka azért mégsem olyan lankás. Megéri azonban a kis fáradozást a tetején ránk váró körpanoráma. Én már nagyon sokszor megcsodálhattam, de mindíg ad valami újat, valami régebben fel nem fedezett pontot vagy "csak" a régi ismerős helyeket beazonosítva. A csúcstól tökön-paszulyon vagyis fél méteres havon keresztül csúszkáltunk la az autóig, amelyet a Csodaforrás-Papok-fürdője közti úton hagytunk egy kanyarban, majd elindultunk hazafelé. A napi események annyira áthatottak bennünket, hogy még vizet is elfelejtettünk merni a Csodaforrásból. Tenkénél kaptunk egy hatalmas vihart, valamint a határnál is volt némi incidens, de ez sem tudta elrontani, feledtetni a megszerzett élményeket.
Aki még nem járt erre, csak ajánlani tudom ezt a túrát, biztosan örök élményben lesz része!
Üdv. Laci