Évnyitó túra a Bihar-hegységben

Beküldve: .

Borostyán TZ Túra Klub - Fenyős Zoltán túrabeszámolója
Tavaly márciusban próbáltunk meg először felmászni téli körülmények között az Erdélyi-szigethegység legmagasabb pontjára, a Nagy-Bihar 1849 m-es csúcsára. Igen zord időjárási körülmények fogadtak, így ~500 m szintemelkedés után, a Visszhangos-kő környékén közös döntés alapján visszafordultunk. Még abban az évben, november elején Zolcsival félig őszi, félig téli hangulatban végigjártuk az utat egy napsütéses, de elég hideg napon. A téli Nagy-Bihar viszont még "adósságunk" maradt.

nagy-bihar1
Előző téli túránk alkalmával a gerinc környékén combig süllyedtünk a hóban

Hét elején figyeltük az előrejelzéseket. A Tátrában csodálatos időt jeleztek, de a hegyimentők szerint a sítúrázási feltételek rosszak voltak, így elvetettük a tátrai út gondolatát. Egészen pontosan én ragaszkodtam és ragaszkodom, hogy feleslegesen ne tegyük ki magyunkat az objektív veszélyeknek. Még akkor sem, ha például a Nagyszalóki gerincén szeretnénk feljutni a csúcsra. Erdélyben ennyire jó időt nem jósoltak, de mégis biztatót. Csütörtökön pedig már egész hétvégén Arieşeni területére ragyogó napsütést és viszonylag kis szelet, no persze elég hideget jeleztek. Gondoltuk itt az alkalom egy újabb megmérettetésnek. A szokásos szervezési mechanizmus - jelentkezések, lemondások - után végül péntek estére kialakult a túrán résztvevők legénysége: nyolcan maradtunk két kocsira. A térkép szerint a túra közel 22 km és a szintkülönbség 1000 m-nél több. Novemberben nyolc óra alatt sikerült végigjárnunk egy órás pihenéssel. Igaz sok havat most sem jeleztek, a bejárására 8-12 órát gondoltam, nyilván a hó állapotától függően, ami csak a helyszínen derül ki. Így abban állapodunk meg, hogy hajnal 4 órakor a Mikepércsi útnál lévő MOL-kútnál találkozunk. Hajnalban Sanyiék pontosan érkeznek hozzám 3/4 4-re, én egy pár percet megcsúsztam, így Zsoltihoz 4 után érkezünk két perccel, így 4:10-re érünk a találkozási pontra, ahol már ott van a másik kocsi. Egyik barátunk átül a másik kocsiba, hogy egyenletesen terheljük az autókat, és negyedkor már indulunk is. Biharkeresztes után gyenge havazás fogad, ami egyre erősödik. Sanyi kételyét fejezi ki, miszerint ma jó idő lesz. Ráadásul azt mondta, hogy pénteken megváltozott az előrejelzés is. No, mindegy. Már a kocsiban vagyunk, együtt a csapat. Legfeljebb nehezebb lesz. A határon átlépve az út állapota romlik, ami Vaskohsziklásban csúcsosodik ki. Több a kátyú, mint az aszfalt. Szerencsére az Aranyos-völgyében, ha nem is tökéletes, de ismét jobb lesz az út minősége. Közel négy óra utazás után érünk a Bihar-hágóra, ahol leállítjuk a kocsikat, és elkezdünk átöltözni, illetve összepakolni felszereléseinket. Közben nagyváradi turistákkal beszélgetünk. Azt tervezik, hogy a kocsit itt hagyják a hágón, stoppal elmennek Arieşeni határáig, a keleti oldalon jönnek fel a csúcson és a gerincen vissza. Jó utat kívánunk nekik, és negyed kilenc körül elindulunk.

nagy-bihar2
Lent kb. 10 cm hó van, a friss havazás varázslatossá teszi a tájat.


Ha nem is nagyon, de még most is havazik, így egyre kevesebb esélye van a napsütéses gerinctúrának, de én azért nem adom fel. 40 perc alatt elérjük azt a helyet, ahol az út élesen balra bekanyarodik a fenyvesbe. Eddig alig jöttünk még valamit, és a szintből is még csak minimálist tettünk meg. Tudtuk, hogy a következő szakasz a Visszhangos-kőig jelentős emelkedéssel fog járni. Most sokkal jobban bírtam az emelkedőt, mint márciusban, persze akkor jóval több hó volt. Az idő változatlan, felhős ég, gyenge havazás. Nem volt túl vastag felhő felettünk, néhol reményt keltően világosnak tűnt, és a nap is átszűrődött. A gerincre felvezető úton néhányszor egy kis rövid szusszanásra megálltunk, bevártuk Sanyiékat, akinek az angliai kint tartózkodás nem növelte állóképességét. A hó egyre nagyobb lett, a fenyves felső részén, ahol megritkulnak a fák, 20-30 cm körül lehetett. Zsolti úgy döntött, hogy kipróbálja, mit tudnak hótalpai. Mivel idáig én is hoztam egyet, ezért megpróbáltam milyen ezzel haladni. Nem volt rossz, de néha-néha beszakadt a hó alattam. Felérve a gerincre teljesen befelhőzött, a látótávolság kb. 10 m-re csökkent. Két óra alatt értünk fel idáig. Nem vagyunk még a csúcsig vezető út felénél sem, 4 és fél km-t és 500 m szintemelkedést tettünk meg. A csúcsig végig a gerincen kell haladnunk, több kisebb-nagyobb csúcson áthaladva 6 és fél km-en keresztül, újabb 500 m szintemelkedéssel. Itt feltámad kissé a szél, felvesszük símaszkjainkat és szemüvegeinket. Mivel továbbhaladtunk a Visszhangos-kő irányába, és a csúcs előtt, a hegy oldalában vezető turistautat nem követtük, ezért merőlegesen lekanyarodunk a borókás részen, és pár perc múlva már ismét a jelzett úton vagyunk. Igaz, ennek semmi nyoma nincs, mert télen a jelzéseket hó borítja, de emlékszem rá a novemberi túránkról. Tempósan haladunk lefelé a tejföl köd borította tájon. Itt vagyunk a gerincen, ahol jó időben nagyon szép panoráma fogadna. No, és a napsütésnek szinte a reménye is megszűnik. Többször is hallom a fiúk megjegyzését, hogy hol is van az a frenetikus szép idő a napsütéses gerinctúrával. Hát, nincs. De azért megyünk előre. Jól bírom magam, gyorsan tudok haladni a csoport elején. Biztosan a hótalp is segít a mozgásban, persze itt nem túl mély a hó. Egy szűk óra múlva elérjük a gerincen lévő keresztet, amely állítólag a farkasok által széttépett asszonynak állít emléket. A látótávolság itt kicsit javul. A napot nem látjuk, a szél is erősödik kissé, hátizsákjaink kezdenek jegesedni. Nem sokat állunk, megyünk tovább azon az úton, amire Sanyinak azt mondtam, hogy végig látszik a csúcs, amiből az idő miatt semmi nincs. A hótalp nem működik rendesen, a kötés rendszeresen kiold. Mire a lábamra visszarakom, elhalad mellettem a csapat, és tempózhatok utánuk. Már majdnem utolérem az utolsó embert, amikor ismét leold. Kellemetlen, mert ismét lemaradok. Úgy döntök, hogy felrakom a zsákomra, és anélkül folytatom az utat. Mire felveszem a zsákot, éppen, hogy látom az utolsó embert a ködben. A talp nélkül haladva csak most veszem észre, hogy azért nagy segítség. Szerencsére magállnak egy pár percre pihenni, és megvárnak. Három és fél órája vagyunk úton, másfél órája alig látunk valamit. Itt felveszem ismét a hótalpat, és indulunk tovább. A napsütésről itt már azt hiszem mindenki lemondott. De szép a táj így is, legalább is nekem tetszik.

nagy-bihar3
Hullámzás a gerincen

Hótól roskadó fenyőfák kísérnek utunkon, balról a sötét fellegek előtt jó látványt nyújtanak. Néha-néha átszűrődik a nap is. Többször leállok fényképezni, aminek nyilván az lesz az eredménye, hogy lemaradok. Közben pedig éhes is lettem, elkezdek enni, de a többiek fáznak, ezért továbbmennek. Innentől kezdve velük már csak a csúcson találkozok. Sanyival és Zsigával maradunk le hárman a csapatból, némi kalóriát viszünk a szervezetünkbe. Majd tovább indulunk, és egy darabig együtt haladunk. Majd kicsit lemaradok, húsz méterenként követjük egymást. Elöl Zsiga, utána Sanyi, végül pedig én. Igazán jó fotótéma. Illetve jobbról kezd világosodni, a nap is előbújik és megsüti a havas fenyőfákat, ismét leállok. Majd néhány lépés múlva ismét kilépek a hótalpból. Újabb néhány perc mire visszarakom, és mire elindulok, azt veszem észre, hogy eltűntek előlem. A nap elbújt, ismét alig lehet valamit látni. Egyedül vagyok. Látom az előttem lévők nyomait, követem ezeket. Az utolsó előtti emelkedőn, ami az ~1750 m-es hegyre vezet, többször megállok, pihennem kell. Egyrészt mert fáradok, és mert kétszer még kiold a hótalp. Mivel ezzel jobban bírtam ezért visszarakom, de értékes perceket vesztek, illetve a reményt, hogy beérem a többieket. Aztán fent vagyok ezen is. Tudom, hogy most már csak le kell menni a csúcs előtti nyeregbe és onnan a csúcsig már csak közel 150 m emelkedő van hátra. Ez már igen nehezen megy, már közel egy órát teljesen egyedül vagyok, ez lelkileg kissé megvisel. Az emelkedő közepe felé kezd a nap is előbújni, és különleges fényhatások vannak. A nap megsüti a félig-meddig felhőben lévő tornyot. Néha a napkorong élesen látszik, a korongban pedig a torony egy része. A torony többi részét viszont a felhő elnyeli. Tudom jól, hogy Photoshoppal egy maszkolással tudnék ilyet készíteni, de most itt ezt élőben látom. Rendkívül különleges.

nagy-bihar4
Nap, felhő és torony

Már a csúcs közelében vagyok, de nagyon fáradtnak érzem magam, testileg és lelkileg is. Azt sem tudom hol vannak a fiúk. Csak reménykedem benne, hogy nem kerültük el egymást ebben a nagy ködben. A legvégén 50-60 lépésenként rövid időre le kell állnom. Kétszer-háromszor megteszem, és kikerültem a felhőből. Felettem kék az ég, ragyogóan süt a nap, és alattam hömpölyögnek a felhők. Csodálatos látvány. Innentől kezdve nem kell leállnom, erőt ad ez a szépség. Majd a torony mögötti útra kanyarodva észreveszem a fiúkat. Most már jobban vagyok. 5 óra 15 percre volt szükségem, hogy elérjem a csúcsot. A keresztnél és kőnél csak hárman vannak, a többiek az épület védett részén táplálkoznak. A csúcson találkozom a nagyváradiakkal is. A csapat négy tagjáról fénykép készül, majd mi is lemegyünk enni.
Kettő előtt nem sokkal indulunk visszafelé. Kipihentem magam, eleinte a csapat elején haladok. A szél nagyon feltámad, igen kellemetlenné teszi a túrázást. A lefelé tartó fenyvesig pedig el sem áll, kissé enyhül a visszafelé tartó út felétől. A hótalp ismét vacakol, többször kilépek belőle. Így már az első alkalommal néhány perces megállóval a végére kerülök. Aztán ismét egyedül a végén. Majd a kereszt közelében megvár Sanyi és Zsiga. Ismét nagyon fáradtnak érzem magam. De jobb volt így velük menni. Kicsit több mint két óra múlva ismét elértük a Visszhangos-kő térségét. Innentől kezdek ismét magamra találni, ettől a ponttól már csak lefelé kell menni. Közben kezd tisztulni az idő, persze a nap pedig nyugovóra tért, így sötétedik is. A fehér fenyőfák a sötétkék éggel nagyon szép látványt nyújtanak. Majd megjelenik az árnyékunk is, feljött a hold. Nagyon szép befejezése lett a holdvilágos úton való séta. Elköszönünk a nagyváradi turistáktól, jó utat kívánunk nekik hazafelé. A visszafelé vezető utat közel 3 és fél óra alatt tettem meg, itt pedig újra együtt van a csapat, nem sokkal előttünk érkeztek le ők is.

nagy-bihar5
A Nap utolsó sugarai rózsaszínűre festik az eget

A zárókép után elkezdünk csomagolni az autóba. Majd mindenki kellően fáradtan ül be a kocsiba. A GPS szerint az út 21,8 km volt, 1280 m szintemelkedéssel. Sanyi mérései szerint -15,9 °C fokig hűlt le a levegő. A csúcs közelében pedig becsléseink szerint közel 60 km/h-s szél fogadott bennünket. Megállapítjuk, hogy ezt elkönyvelhetjük egy igazi téli Nagy-Biharos mászásnak. Már csak egyetlen feladat van hátra, a sofőröknek haza kell hozni a társaságot, amit ügyesen véghez is visznek. Köszönet érte!

Fenyős Zoltán
http://bibircs.blogja.net