Gyulafi László - Budapest
2003 októberében a Bihar-hegységben túráztunk. Egy nap bejártuk az Elveszett-világot és a Szamosbazár körútjait. Ezzel tíz órányi kemény hegyi túrát tudhattunk magunk mögött, és már csak az esti pihenésre, sörözésre tudtunk gondolni, amikor két megrémült magyar turistával találkoztunk. A szülők elveszett gyermeküket keresték, aki felnőtt barátjukkal indult rövid túrára, ám még nem érkezett vissza... Alaposan kikérdeztem őket, s a következőket tudtam meg: a felnőtt és a fiú egy magas szirtre (Galbina-szirt) mentek fel naplementét nézni. Zsemlámpát nem vittek magukkal, ahogy térképet, gyufát, meleg ruházatot sem. Ekkor már két órája korom sötét volt, az erdő azon része a medvék egyik kedvelt útvonalán fekszik, az ösvények sziklás, szakadékos utakon vezetnek, és éjszaka +3 fokos hideg várható. Tökéletes bihari idill...

Mivel a sötétben nem várhattuk az eltüntek felbukkanását, gyorsan szálláshelyünkre, a közeli turistaházba siettünk, hogy felkészüljünk a keresésükre. A turistaház idős gondnoka már 25 éve járja az erdőt és 15 éve hegyimentő. Korábban megtanított egy trükkre, a farkasok elriasztására... Ő, és a szülők autóval indultak a másfél órányira lévő városba segítségért. A Salvamont országos hegyimentő szolgálat helyi önkéntesei tehát három óra múlva érkeznek. Addig nekünk kell megtenni minden tőlünk telhetőt. Most minden perc számít. Ilyen terepen bármi megtörténhet, és a legrosszabbra kell felkészülni. A hegyimentők esetei legtöbbször újságok címoldalára kerülnek. Csak az elmúlt két évben két jelentős akciójuk volt éppen e helyen. Egy lábtöréses, és egy tragikus kimenetelű barlangász tragédia okán jöttek ide. Az érintett barlangokban mi is jártunk, és minket is rendkívüli óvatosságot igénylő helyzetek fogadtak. Most felszíni segítségnyújtás kell. Lehet, hogy egyiküknek komoly baja esett, s a másik mellette virraszt.