Tavaszi túra a Galbina-kőközben

Beküldve: .

Kincses László túrabeszámolója
Március végén két ismerősömmel elhatároztuk, hogy húsvét hétvégén kimegyünk a Szigethegységbe.
A túra napját az időjárás előrejelzések alapján szombatra terveztük, mint később kiderült jól döntöttünk. A konkrét célt nem határoztuk meg előre, mindegy merre, csak menjünk. Én már gondolkodtam néhány nappal előtte, hogy hová is menjünk, próbáltam mérlegelni a lehetőségeket és az erőviszonyokat. Egyik társam már volt kint velem két alkalommal, a másik még soha nem járt a környéken sem. Aki már járt a hegységben az méltán számíthat egy csodálatosan eltöltött napra bármerre megyünk is, aki pedig még nem, annak „ a gyereknek minden vicc új" alapon szintén mindegy merre megyünk. Utolsó pillanatban csatlakozott még a nagyobbik fiam is, aki már rutinos túrázónak számít, hiszen együtt már tizen éve járjuk a mindíg más arcát mutató, kifogyhatatlan látványosságokban bővelkedő bihari tájat.

Galbina-szurdokban_2

Az indulás előtti nap többféle variáció is megfordult a fejemben, de úgy gondoltam, majd kint döntünk véglegesen saját magamat is meglepve valami felejthetetlen túrával.
Újonc ismerősünk Békéscsabáról érkezett az első vonattal Kötegyánig, ahol a találkozást terveztük, ezért Okányból 6 órakor indultunk.
Jobb lett volna kicsit előbb, hiszen már korán világosodik, de gondoltam annyit megyünk majd, amennyi kényelmesen belefér majd a napba az erőnlétek alapján. Első döntést Szalontán kellett hozni, hogy a Királyhágó vagy Belényes felé menjünk. Nos az utóbbi mellett voksoltunk.
Tenkén nem volt vitás merre menjek, hiszen két hete nagyon meguntam a tengelytörő kátyukat a Hollód-Belényes főúton, ezért lemondva a Királyerdő-hegység lankáinak páratlan látványáról a szintén festői Fekete-körös völgyében mentünk Biharpoklosig. Itt még kicsit felleges volt, de már látszott, hogy szép időre van kilátásunk, ezért bennem ekkor már egyre jobban körvanalazódott a leendő túránk célpontja. Hamarosan beértünk Belényesre. Itt ismét három lehetőség kínálkozik: Magyarremete felé a Dámosi-fennsík, Biharfüred, vagy tovább a Kisszedres felé. Nos a magyarremetei leágazáson nem fordultam el balra, hanem mentem tovább egészen a körforgalomig.
Más országokban a körforgalmakat milliókból, milliárdokból építik a leleményes helyiek azonban néhány lejből megoldják ezt a fajta közlekedési csomópontot.

belenyes-korforgalom

Néhány száz műanyag doboz és néhány tíz közlekedési tábla elhelyezésével már kész is a körforgalom. A dobozokkal kívülről és belülről is el van kerítve a forgalom számára kiszemelt terület, így a használata roppant mód leegyszerűsödik. Nálunk minden körforgalom átadása után valaki keresztezi azt az átmérőben is összetaposva a frissen gyepesített talajt, itt ez nem következhet be, hacsak nem dodzsempályán tanult vezetni az arra tévedő sofőr. A sörgyár említésével máris kihúzhattam a listáról Biharfüredet is és mentünk tovább mint hím borz a nőstény után csak mi a sörgyár felől kecsegtető illatok alapján. Miután tájékoztattam a csapatot, hogy sört majd csak otthon fogunk inni, itt a hegyekben még csak boltot sem fogunk látni, a gyárat elhagyva Kisszedresnél balra fordultam Vasaskőfalva felé. Kiérve a faluból feldúlt táj fogadott. Hozzákezdtek az útépítésnek. Minden felé munkagépek, ha jól láttam, akkor aszfaltkeverő üzemet is kihelyeztek. Az utat szélesítik és mellette mindkét oldalt vízelvezető árkokat ásnak. Ez az útépítés, mint sokan másoknak egyrészt örömteli, másrészt viszont kissé lehangoló. Én azon fajta emberek közé tartozom, akik jobban szeretik a háborítatlan természetet, mint a városi forgatagot és a kaszinók világát, de valahol be kell látni, hogy ezt a tájegységet azoknak is be kell mutatni, akiket eddig az útviszonyok eltántorítottak a megközelítésétől. Mi már tavaly is egyre többször olyan helyekre mentünk, ahol turista utak sincsenek ( pl. Tatárhegy, Fehér-kövek vagy Biharmező környéke). Így végül is mindenki megtalálhatja magának a neki kedvező variációkat. Vasaskőfalva kimeneti szakaszát már tavaly leaszfaltozták, most tovább haladva az út menti növényzetet gyérítik a kőfejtő felé és hozzáfogtak a vízelvezetők építésének ezért gondolom, hogy itt is folytatják majd az aszfaltozást a Boga felé. Két éve, amikor az Aló-völgytől csinálták az utat, akkor részleges és teljes útlezárások is voltak az átvezetők beépítésekor, valószínűleg erre az idei nyáron is számíthatunk. A kőfejtőnél, mint máskor, most is megálltam. Bejártam már a Szigethegység rengeteg patakját, de a Köves-körös nálam a nr.1. Soha nem tudok betelni a látványával, egyszer majd egy teljes napot erre szánok, de most tovább haladtunk. Elhagyva az Aló-völgy torkolatát a következő úton jobbra fordultam. Most már nincs vita: irány a Galbina. Legutóbb két éve jártam erre, az út azóta se nem jobb, se nem rosszabb. Óvatosan járható személygépkocsival is a mintegy 12km-es szakasz, sőt szerintem tovább is valameddig, de mi a Galbina túra beszállójáig mentünk.
Itt egy híd után van egy kiszélesített útszakasz, ahol meg lehet fordulni és kényelmesen leparkírozni. Az eddig megtett útszakaszon erre nem sok lehetőség adódik. Fél tízkor érkeztünk ide és láttunk neki átöltözködni. Kicsit gondban voltunk, hogy mennyi cuccot vegyünk magunkra, hogy ne is fázzunk, de ne is kelljen majd sok cuccot visszacipelni a zsákokban. Mindenesetre azért jól felöltöztünk, amit a kezdeti szakaszban nem is bántunk meg. Túratársaimnak már a parkolóban kerekre meredt a szeme, amely nem ehhez a látványhoz szokott. Mindenfelé meredek sziklafalak és lent a félelmetesen dübörgő Galbina patakja. Ilyenkor olvadáskor minden patak bővizű, de a Galbina hatalmas robajjal zúdul lefelé magával hozván már a Kék-Magura lejtőinek vizeit is. Erre a bő vízhozamra már felkészülhettünk a Köves-körös láttán. Elindulva az első láncos pályán láttam, hogy nem lesz gond az újoncunkkal sem, ezért bátran haladtunk felfelé a patak oldalában. Ilyenkor igen élvezetes ez a túra, hiszen szinte végig a sziklafalon kell csimpaszkodni. A szűk, néhány méter szűk sziklavályut teljesen kitölti a patak méternyi mély jéghideg vize, így esély sincs rá, hogy a köveken ugrabugráljunk, mint nyáron, vagy ősszel. Néha, azért jól esett, amikor megpihenhettünk egy kicsit egy-egy sziklapárkányon, nem is a fáradság miatt, hanem azért mert a kezünk majdnem odafagyott a szőrös drótkötelekre. Újoncunk sajnálta, hogy nem hozott kesztyűt, de azzal meg nem sokra ment volna olyan szakaszokon, ahol kötél sincs, csak a pár centis kis kitüremkedések kapaszkodónak a sziklafalak oldalában. Talán egy olyan kesztyű jó lett volna, mint amit a vadászok használnak a fegyvereik elsütésére, csak itt az összes ujját le kellene vágni a kesztyűnek. Biztosan van ilyen hegymászó kesztyű, de a mi felszerelésünk ilyen téren még eléggé hiányos. Két hete kamásli helyett is széles csomagolószalaggal tekertem be a gyerekek nadrágszárát a néhol nekik deréig érő hóban. Kicsit felmelegítve a kezünket hozzáfogtunk egy újabb szakasz teljesítésének. Néhol, olyan helyekkel is találkoztam, ahol új láncok vannak bedübelezve, ahol két éve kapaszkodónak még nyoma sem volt. Más helyen, viszont a dübörgő víz tönkretette az átkelést segítő „műtárgyat" vagyis a meder sziklái közé rögzített óriási rönköt. Itt vakargattuk is a fülünk tövét, hogyan is tovább, mindenféle segítség nélkül. Ketten a fiammal valahogy átverekedtük magunkat a biztosítás nélküli szakaszon, hátha találunk valami alternatív utat, de nem.

galbina-felfele

Már a visszaforduláson gondolkodtam, hiszen nem kockáztathatunk többet a csúszós, meredek sziklafalon, a patak derékig érő vize pedig jéghideg. Mentőötletként előkerült a zsákból a tíz m-es kötelem és azzal nagy erőfeszítések árán sikerült a hatalmas rönköt kihúzni a tomboló víz ellenében a sziklafal mellé és ezen már átkelhettek a többiek is.

galbina-maszas2

Megkönnyebbülten pihentünk meg egy kicsit ismét négyen egy szikladarabon, majd nekiláttunk a leghosszabb, de már az utolsó drótkötélpálya leküzdésének. Fáradozásainkat csodálatos látvány koronázta az Eminenciális-vízesés megpillantásával. A legyezőszerűen széttáruló víztömeg óriási robajjal zúdult lefelé, hogy alig csendesülve száguldjon tovább a szűk derékszögben megtört mederben. Némi nehézséget okozott még az itt becsatlakozó másik patakon való átkelés is, de ezen is túljutva már felülről tekinthettünk le az irdatlan víztömegre.

eminencias-vizeses

A vegetáció itt még nem nagyon kezd éledezni, de egy kis csodálatos növény mégis megragadta a tekintetünket. Életemben először most láttam még csészegombát. A fél dióhéjnyi vérvörös gombácskák különleges kontrasztot teremtettek számunkra a hófehér hóba beágyazódott korhadó rönkön. Túratársaim már ekkor le voltak nyűgözve a rengeteg látnivalótól, pedig még csak félúton jártunk a kitörésig.

galbina-maszas

Következett a barlangi szakasz. Szinte fenéken csúsztunk le a mélybe. Itt még félelmetesebb volt a lezúduló víz robaja, amely a barlang falai által felerősítve szaggatta dobhártyáinkat. Ámulatunkból felocsúdva egy másik járaton tértünk vissza a napfényre. Itt már kissé kiszélesedik a szurdok és a nap is jobban besüt, így egy-két ruhadarabot be kellett gyömöszölni a zsákba, már csak azért is, mert ismét egy jó kis kapaszkodó és kötélpálya következett. Fentről lenyűgöző látványként tárulnak elénk sorban a kisebb-nagyobb vízesések és az általuk kimosott katlanok és forgók. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy nincs tovább az út egy sziklafalban véget ér. Itt van ugyanis a Galbina-kitörés. Az a temérdek víz, amely Pádisról, az Elveszett-világból a Csodaváron keresztül ide érkezik, mind itt jön a felszínre egy lyukon keresztül. A kis tóban alig látszik, hogy mozog, de pár méterre a Minerva-vízesésben már megmutatja, hogy mennyi víz gyűlt össze a fentebbi hegyekből. A kitöréstől a patak túloldalán egy kevésbé látványos, de annál meredekebb kaptató vezet fel a gerincre. Felérve és ismét pihenve egy kicsit megbeszéltük, hogy nem megyünk tovább a Csodavár felé. Bemelegítésnek így tavasszal elég volt ennyi és elindulunk lefelé a Flóra-rétre. A kilátókat azért azonban nem szabad kihagyni, a duplakörös sárga kör jelzéseket még bejártuk megfejelve ezzel az eddigi látványosságokat. Keskeny éleken tűszerű sziklák között vezet az ösvény, szemben a túloldali függőleges fehér sziklák meredeznek, a mélységből pedig a patak robaja hallatszik fel és látszik keskeny, kanyargó szalagja. A látványból felocsúdva most már tényleg elindultunk lefelé. A Flóra-rétben sem csalódtunk, mint vártuk tarka virágszőnyeg fogadott bennünket. Ezen a természet hímezte terítőn ismerős és ismeretlen motívumokkal is találkoztunk a különböző virágok formájában. Sajnos a krókuszok itt már kissé hervadoztak de helyüket más virágok borították be. A felhőtlen napsütésben megebédeltünk a friss tavaszi szél által lengedező szélben, majd némi bámészkodás után megmerítettük a kulacsokat a most bővizű Eke-forrásból és lecsúszkáltunk a kidőlt fák között a Galbina medréig. Kicsit pihenve fájó szívvel ültünk be az autóba és indultunk el lefelé a keskeny, kanyargós, de már ismerős hegyi úton. Felmentünk még egy szakaszon a Pál-völgyben, ahol a Rozsda-szakadékhoz lehetne eljutni, mert az is tervben van, majd megálltunk még egy-két szebb helyen, ahol rálátás nyílik a túloldali sziklákra a lenti patakmederre, a Pál-völgyi erdészházra. Visszatérve a Köves-köröshöz még gyerek volt az idő, ezért elmentünk még a Boga-telepig. Alulról megcsodáltuk a Boga-katlant és megnéztük az Oselu-vízesést, amely most szintén bő vízhozamával hálálta meg a felkeresését. Felmentünk egy kicsit a Bulbucsi-patak medrében, hiszen a Háromkirály-vízesés és a Czárán-kilátó is tervben van, ajd visszafordultunk a Boga-telep felé. Egy dolog csúfította csak a megszerzett élményeink gazdagságát. A Boga-telep végében lévő szeméttelep nem, hogy szűkülne, hanem egyre nagyobb teret szakít ki magának e festői környezetből. Kiérve a hegyekből még egyszer megálltam egy kis visszatekintés erejéig. A tiszta kék égbolt alatt csipkés kontraszttal fehérlettek az ismerős csúcsok. A Fericsétől a Mező-havason, a Nagy-havason, Tatár-hegyen át a Nagy-biharig minden csúcsot be lehetett azonosítani, a másik irányban a Béli-hegyek felé már egy kicsit párásabb volt a levegő.
Ismét nem csalódtunk tehát a hegyekben, hazavittem még a békéscsabai barátomat és kissé fáradtan, de már a következő túrát tervezve értünk haza.

Kincses László

További fotók:

galbina-kilato2

galbina-kilato

Galbina-szurdokban_15

galbina-kokoz1

 

okanyiujsagSzerzőnk, Kincses László rendszeresen jelentet meg cikkeket az Okányi Újságban is. A legutóbbi lapszámban a Felsőgirdai túrát közölte, fenti cikke pedig az Okányi Újság következő számában lesz olvasható.

a szerk.