Nyertes túrabeszámolóink (2)

Háromnapos havasi vándorlás

Nagy Attila - Doboz
MezőhavasMár 4-5 éve járom többnyire a Bihari hegyeket de mindig csak csillagtúrákban gondolkodtam, valószínűleg kényelmi szempontból, akár sátorozás a Glavoi-réten vagy a Varasó menedékházról legyen is szó. A csillagtúráknak megvan az a nagy előnye hogy nem kell cipelned egész nap az összes holmidat, kulturált körülmények között megfürödhetsz, tető van a fejed felett és nem vagy kitéve az időjárás szeszélyeinek...

Aztán egyre többet foglalkoztatott a gondolat hogy milyen jó lehet annak akinek nem kell minden túra után visszamennie a szálláshelyére, ahol rád esteledik ott ledobod a sátrat alszol egyet és másnap onnan folytathatod az utadat. Nagyon tetszett a gondolat két-három barát és egy szilárd elhatározás, no meg egy kis tervezés után belevágtunk a szeretett Biharunk megismerésébe. 2006 júniusában egy szép napos a nyári napéjegyenlőséghez közeli napon Békéscsabáról hajnali négy órai indulással hétkor már Biharfüreden is voltunk. A hátizsákjaink (sátor, hálózsák háromnapi élelem, ruházat, IVÓVIZ-zel teletömve) amelyek az induláskor még az autóba is alig fértek be ekkor a hátunkra kerültek és elindultunk. Az első napi célunk a Vigyázó csúcsa alatt lévő Fehér-kövek. Biharfüredről a Csodaforrás érintésével felkapaszkodtunk a kishavas csúcsára, idáig helyrerázódtak a közel 20 kg-os hátizsákjaink, de a zsák okozta terhet enyhítette a kétpúpú Bocsásza reggeli párában úszó gyönyörű látványa. Innen szinte leszaladtunk a Dregan völgyében lévő Cserepes erdészházhoz hogy a mellette lévő Eszmeralda forrásból feltankoljunk ivóvízből Egy kis pihenés után elég meredek kaptató következett és a Bocsásza felé vettük az irányt a kijelölt turistaúton, szépen szerpentinezve haladtunk felfelé egészen az erdőhatárig. Itt a fenyőket felváltotta a törpefenyves majd a sűrű borókás és nekünk is könnyebb volt a haladás a kevésbé meredek emelkedőn.

Az Esztenácska tövében a (Bocsásza és a Sík-havas közzé beékelődve) letettük a hátizsákjainkat és anélkül mentünk fel az 1792-méter magas Bocsásza csúcsára, mivel úgyis innen folytatjuk majd tovább az utunkat. A Bocsásza csúcsához vezető utat szinte alig találtuk meg a hatalmas kőtengerben, de a fáradozást megérte a kilátás csodálatos, szinte teljes a körpanoráma a Mezőhavastól kezdve az Istenek-havasán át a horgas ill. a tekintélyt parancsolóan terpeszkedő Sík-havas-on át a Fehér kövek vakító mészkősziklái fölé magasodó Vigyázóig, és szinte itt előttünk a Dregán völgyi viztározó. A gyönyörűségtől kipihenve indulunk vissza a zsákjainkhoz amelyeket a havason legelésző lovak már körbe nyaldostak Feltarisznyálunk és folytatjuk utunkat a Sík-havast keletről megkerülve a Mikó Havas irányába most már a nagy havas fő gerincén ahol Tolvajos kő tövében elfogyasztottuk az ebédjeinket. Az utunkat folytatva elhaladtunk a Mikó-havas csúcsát jelző kőrakás mellett és nemsokára elértük a Néma-havas környékén lévő juhász kalyibákat. Itt próbáltunk óvatosan távol maradni a juhászkutyáktól ami sikerült is. A Néma-havas É, ÉK-i részén a legnagyobb akaratunk ellenére sem tudtuk követni a gerinc út turista jelzéseit, aminek következtében bolyongtunk egy rövid ideig a borókákkal sűrűn benőtt völgyekkel szabdalt havason. Ekkor már kb.7 óra lehetett, s egyetlen cél lebegett előttünk, hogy egy kis darab vízszintes talajt találjunk, ahol a sátrainkat fel tudjuk állitani. Ezt meg is találtuk a Néma-havas K-i oldalán a boróka és az erdőhatár találkozásánál. Sátorállitás, tűzrakás és a vacsora elfogyasztása álomra hajtottuk a fejünket.

A következő napra a Székelyjói vízesésig akartunk eljutni, onnan pedig vissza havason át le az Oncsásza rétre.
Másnap frissen kipihenten folytattuk az utunkat, de már nem próbáltuk megkeresni a kijelölt túraútvonalakat, hanem bízva az ösztöneinkben a térképek pontosságában és a jó szerencsében elindultunk a Néma-havasról K-i irányban nagyon hamar még a kitaposott utak is eltűntek a lábunk alól, a vizünk is elfogyott úgyhogy a természet erejét és az ember gyengeségét kezdtük saját bőrünkön érezni. Betájoltuk magunkat a térképen s mivel visszafordulni nem akartunk közösen elhatároztuk hogy toronyiránt nekivágunk a meredek hegyoldalnak tartva az É, ÉK-i irányt. Erősen ereszkedve sikerült kb.400 méter szintet lejjebb mennünk sűrű bozótoson, keresztül kidőlt fák alatt bujkálva egy korty víz nélkül, hallva a távolban lévő patak csobogását (talán ha tudatában vagy annak, hogy egy korty ivóvized sincs akkor még jobban hiányzik, pláne ha hallod a patak csorgását, és tudod hogy nem ihatsz a felszíni vizekből)még a szomjúság is kínzott. Rövidesen kiértünk egy erdészeti útra mely belecsatlakozott a Fehér-kövek és a Székelyjói vízesés közötti Száraz völgybe. Innen már szinte sétáltunk DK-i irányba lefelé amíg el nem értjük a gyönyörű két lépcsős 50 méter magas vizesés. Itt megfürödtünk a ragyogó időben, megebédeltünk, és feltöltöttük a kulacsainkat a közelben lévő forrásból aztán egy kis pihenés után indultunk vissza. A Száraz völgyön felfelé mentünk, azt szerettük volna hogy a kék jelzésen haladva a völgyből kimászunk a Fehér-kövek Ény.-i csücskéhez és onnan továbbhaladva a Vigyázó-Pádisi jelzett gerincúton Hegyek köze-Kis havas - Néma havas-Mikó havas Tolvajos kőn át eljutunk az Oncsásza rétre, de nem így történt, mert a kék jelzést nem tudtuk követni a hiányossága miatt.

A völgy ketté ágazik a Fehér kövek alatt s mi a bal oldali ágát választottuk a Ny-i irány tartása miatt. Csak hogy az erdőkitermelő út itt is egy idő után elfogyott, ezért jöhetett a jól bevált módszer elő a térképet becéloztuk a Néma havast, és toronyiránt elindultunk, úgy gondoltuk hogy az erdőhatártól már nem lehetünk messze, s ha a havast elérjük akkor lesz kilátás s mivel az előző nap már jártunk a Néma havas környékén a tájékozódás nem okoz gondot. Szerencsére minden úgy történt ahogy elterveztük a amint felértünk a havasra pihentünk egy csöppet, ettünk, ittunk és aztán meg sem álltunk a Tolvajos-kő-ig Innen gyönyörű a rálátás a hatalmas fenyőrengetegekkel körülvett csodálatos Oncsásza rétre. Hamarjában leereszkedtünk sátrat vertünk majd elmentünk a térkép alapján jelzett forrást megkeresni, mert ismét elfogyott a vizünk. Sajnos nem találtuk meg a forrást de mint következő nap kiderült csak egy méterrel mentünk el mellette. Csak ezen az egy méteren múlt hogy azon az estén szomjan maradtunk. Tüzet raktunk, vacsorázás a fáradságtól remegve és nagyon gyors alvás. Éjszaka arra ébredtünk, hogy éktelen nagy vihar kerekedett körülöttünk. Iszonyatosan fújt a szél, dörgött villámlott, de úgy hogy szinte a hálózsákjainkon éreztük minden egyes villámlás remegését amikor a földbe csapódott. Mi megúsztuk minden baj nélkül. Csodálatos napos reggelre ébredtünk, a viharnak nyoma sem volt. Reggeli után míg száradtak a sátraink elmentünk megnéztük a csontbarlangot.

Amikor visszajöttünk a barlangból a rétre, összecsomagoltunk és elindultunk Biharfüredre. Kíváncsian megkerestük azokat a hóaknákat amelyekről Czárán Gyula és Mátyás Vilmos is említést tesznek könyveikben. Boldogok voltunk mikor megtaláltuk de ugyanakkor csodálkoztunk is, hogy képesek a nyár legnagyobb melegében is így megmaradni. Aztán szépen kényelmesen emelkedtünk felfele a kék és pirost kereszt jelzéseken a Golgota sziklaalakzatai alatt elhaladó néhol igen ingoványos, de annál élvezetesebb erdei úton, ami egészen felvitt a havasra, s nemsokára a Kopott csapás nyergére értünk. Az utunkat megszakítottuk a Hideg kútnál, frissítettünk a vízkészletünkön, de a jó isten is frissített rajtunk mert a Mezőhavason keresztül egészen Biharfüredig verte az eső a hátunkat.

Nagy Attila

(fotók: Kincses László)