Júniusi Pádis-Csodavár-Galbina-Szamosbazár

Beküldve: .

Zágon Orsi túrabeszámolója

Van egy különös vonzódásom a szurdokok, kanyonok, víznyelők, dolinák, zsombolyok iránt, amire mostanság jöttem rá. Nézegettük, merre mehetnénk kicsit a hegyekbe kikapcsolódni, ahol megtalálhatóak ezek a csodás természeti képződmények, így találtunk rá az Erdélyi-szigethegységre.

zagon003
Gyorsan szaladtunk térképeket beszerezni, információkat gyűjteni, szállást szerezni, és indultunk is. Ártándnál léptük át a határt,Vasaskőfalváig (Pietroasa) meg sem álltunk volna, ha nem jövünk rá, hogy bizony a lejünk nem lesz elég, ezért váltani kellene még, meg hát akkor benzint is tankolhatnánk hamár.... Persze a szembejövő kutak ilyenkor pont nem működnek, vagy éppen szerelik, vagy amúgy sincsen, csak úgy néz ki, vagy az ember elhajt minket, hogy itt „no benzina" .....de a Bihar vonulatai már látszottak és legalább abban lehetett gyönyörködni, míg ide-oda csalinkáztunk Belényes és Vasaskőfalva között, ahol az út néhol elég hullámvasutas, pattogós, kanyargós. A plusz kitérőket letudva elindulhattunk végre felfele, Vasaskőfalva után még egy darabig aszfaltozott az út, utána pedig majd csak aszfaltozott lesz valamikor. De lehet rajta haladni, néhol gödröket, köveket kerülgetve, nem túl gyorsan. Szerpentin körülbelül 40 perc alatt értünk fel a Pádis menedékházhoz (ahol egy éjszaka volt 40 lej). Ahogy egyre jobban emelkedtünk, egyre gyönyörűbb táj tárult elénk, hihetetlen zöld dombok fehér kövekkel tarkítva, fenyőerdők tehén és birkacsordák, lovak a dombtetőkön, mint egy makett asztal, olyan tökéletes. Mire megérkeztünk a szürke autó is fehér lett vagy talán inkább színtelen a portól, amit felvertünk a köves úton. A menedékháznál Laci bácsi fogadott minket, felújított, kulturált szobát kaptunk. Kicsit lepihentünk, és vacsora előtt felmásztunk a Mócok templomához, ahova ösvény állítólag vezet, de nem nagyon látszik, viszont ez nem lényeges, hiszen így is neki lehet indulni az emelkedőnek, a vége a teteje lesz. Mócok keresztjétől gyönyörű kilátásban lehet gyönyörködni, láthattuk a Pádis menedékházat és a körülötte lévő épülő házakat, illetve messzebb a bihari tájat. Lefele szintén az ösvénykeresést feladva, vaddisznótúrásokon bukdácsolva, gyönyörű kis mezei virágok közt visszamentünk a szállásra. Vacsorát és reggelit is lehet kérni 25 lejért, mi vacsorát kértünk, ami a klasszikus sült krumpli és sültkolbász, mics, káposztaleves, marhaszelet és hasonlók voltak, annak ellenére, hogy húst ritkán eszem és leginkább tejtermékeken, gyümölcsökön élek, nagyon ízlett.

zagon001Másnap a Csodavárhoz indultunk, a számos pádisi turistaút kiinduló pontja, vagy legalábbis átvezet rajta sok útvonal. A kék ponton indultunk volna, ha nem lenne félrevezetően felfestve az egész. Ahogy elhagyjuk a házakat és a szörpöt áruló néniket, meg a lángosost a patak mentén balra kell tartani és nem jobbra, annak ellenére, hogy a jelzés jobb oldalon sokkal jobban észrevehető, mint a baloldalon. Nehezíti a helyzetet az, hogy a helyes útra kidőlt több fenyő, így egyáltalán nem néz ki útnak, míg a „rossz" út meg szép széles erdészút. Mi mentünk szépen jobbra tartva, míg azt hittük balra tartunk, aminek az lett az eredménye, hogy a Ponor rét helyett átmásztunk Ráchitán mindenféle árkon-bokron, medvehagymán, birkacsordán, ami kb. 6 ugató és félelmetes juhászkutyával is járt.....bátrak vagyunk- bátrak vagyunk, de azért ezt kihagytuk volna. Szerencsénkre nagy nehezen az ugatások, félelmek közepette előbukkant a nyájat őrző hegyi ember is, így azon túl, hogy a kutyák már nem akartak széttépni, meg tudtuk kérdezni - vagyis próbáltuk-, hogy mégis merre vagyunk. Olaszosok előnyben, olaszul jobban el lehet boldogulni a románokkal, mint bármely más nyelven, persze ha a román nem megy. Tehát a pásztor elirányított minket egy újabb medvehagyma mezőn, meg dombon, meg völgyön, mikor végre megtaláltuk Glavojt, ahová eredetileg is tartottunk. A sok hasonló, domb és völgy miatt nem olyan egyszerű tájékozódni, ha éppen azt szeretnénk. Izgalmasnak izgalmas volt, de megnyugodtunk, mikor innentől kezdve megtaláltuk a keresett kék jelzést és lemásztunk a Csodavárig, ami káprázatos volt. A folyó most júniusban nem volt bővizű, de mivel nálunk nem volt szandál, meg elég lámpa, nem másztunk át a barlangon, ahol az útleírás szerint át lehet menni. Hanem miután megnéztük a 2. dolinát, visszamásztunk és végigmentünk a Csodavár peremén is a Vár körúton, ahonnan felülről lehetett megcsodálni a mélységet. Körutunk végén visszaértünk Glavojra, majd onnan a reggel elveszett kék jelzésen mentünk át Pádisra. Ez a túra egy olyan félnapos túrának megfelelt 3-ra már a szállásnál voltunk.

zagon004Másnap Galbina következett, Glavojnál a sárgajelzésen indultunk, először felmentünk a Galbina szirthez, ahonnan tényleg nagyon lélegzetelállító kilátás tárul elénk, aki ügyes, az megtalálja a kidöntött térképet is a kövek közt, ami részletesen magyarázza, hogy hol mit látunk. Szép, tiszta időben messze látható a Bihar legmagasabb pontja, kicsit előtte egy sípálya is, a Flóra rét, a Galbina kitörés felülről, ami az aránylag egy síkban lévő fák között egy hirtelen tölcsérszerű mélyedést jelent, és onnantól kezdve látható merre kanyarog a folyómeder. Miután innen lemásztunk mentünk a kitöréshez tovább a sárgán, leginkább lefele, gyönyörű sűrű erdőkön keresztül. Ahogy közeledtünk, lehetett hallani a víz dübörgését. Elkezdtünk lemenni a víz mellett, néhol láncok, rudak segítik a sziklákon való kapaszkodást, habár néhol a lánc megfogása nagyobb kihívást jelentett, mint lemenni a köveken. Egy darabig a víz felett a hegyoldalban haladtunk, majd szépen ereszkedve elértük a vizet. Ahol pókemberként a falon járva, a rudakon csüngve haladhatunk a mederben, néhol vízbe esve, lépve, csúszkálva. Nehezítik a haladást a csúszós, mohás, nyirkos kövek, emiatt olyan 1-1,5 óra menetidőt számítani kell a Galbinára. Kalandos út során átmentünk egy szikla alatt is, láncokon lépkedtünk, majd leérkeztünk a parkolóhoz. Innentől kezdve, jó fáradtan következett egy nagy hosszú emelkedő, ami először elvitt a Flóra réthez, ahol megpihentünk A hűs vizű forrásnál érdemes kicsit üldögélni, egyrészt a Flóra rét szépségében gyönyörködve, másrészt az előttünk álló nagy emelkedés miatt is. Hiszen innentől a térkép szerint 400 m-t, szerintem meg még annál is többet kell felfele menni, mászni. Szerencsére nem tűzött a nap, de így is melegünk volt. Viszont a felérkezéskor az Eszkimó jégbarlanghoz érkeztünk, ami miatt megérte ennyit lihegni. Gyönyörű természeti jelenség, tényleg megéri megszemlélni, és nagyon kellemes a 30 fokból lemenni a mínuszba. A barlangban két termet láthatunk, az elsőhöz egy épített, csúszós!, lépcső vezet le, másikba meg felülről lehet letekinteni, amibe a déli-délutáni órákban a napsugarak fátyolszerűen szaladnak be. Miután gyönyörködtünk a meseszerű jelenségben a jelzést követve visszamentünk a Glavojig, majd onnan a Pádisra. Akinek még van kedve, ereje, az úton eltérhet a sárga sávon a Bársza katlan felé, amit mi kihagytunk, de ezt is csak azért, hogy legközelebb is tudjunk jönni.

zagon005Sajnos szabadságunk rövidsége miatt már csak egy napunk volt hátra, arra a napra a Szamosbazárt választottuk, kocsival elmentünk a Varasó menedékház felé vezető úton egészen addig, ahol a piros pont bemegy az erdőbe, hogy időt spóroljunk. A piros ponton aránylag hamar elérkeztünk az Aragyásza-barlangig. Itt kettéválik az út, lehet menni a barlangon át és a barlangot megkerülve is. Zseblámpával és kalandvággyal mentünk a barlangon keresztül, sajnos csak egy zseblámpánk volt, ami nem túl szerencsés, jobb, ha mindenkinek van egy és nem zseb, hanem fejlámpája. Az elején még a Babilon kapujánál bejön a fény, de utána, ahogy lemegyünk a létrán sötét van. A víz nem volt egyáltalán magas, így lehetett menni a patak medrében a köveken. Kb.200 m hosszan haladtunk a barlangban, a szakasz második felén már az „ablakokon" beszűrődik a fény, így könnyebben lehet haladni. Mindenhol lehetett látni, hogy valaha pallók, létrák, kötelek segítették a túrázást a barlangban, de azt a víz, meg az idő elmosta, tönkretette, így leginkább leszakadt, kidőlt korhadt, rozsdás szöges fákat találtunk. De mindezek ellenére nagyon nagy élmény volt, igazán csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretik a kalandot. Ezután elindultunk a piros jelzésen balról jobbra, a körúton 2 kilátó erkély is van, ahol meg lehet csodálni a szédítő magasságot. Mi pont ellentétesen mentünk a térkép által leírt útvonallal, ami jobbról balra teszi meg a kört. Így Czárán által elnevezett Cukorvár mellett a tereplépcsőn nekünk felfele kellett küzdeni, ami a lépek hármat és visszacsúszok a kövekkel együtt ötöt szindróma volt, de feljutottunk. Tereplépcső kifejezést pedig nem erre a szakaszra mondanám.
Nem is tudnám megmondani, hogy melyik nap tetszett a legjobban, az biztos, hogy máris visszamennék, gyönyörű az a sok zöld a rengeteg árnyalatával, ahány erdő, annyiféle táj, van bükk, fenyő, páfrány...és lépten-nyomon földrajzi különlegességekbe botlunk.

zagon006


Összefoglalva, vissza kell még százszor menni!

Tapasztalatként még azt tudom hozzátenni, hogy az utak abból az irányból, ahonnan mi jöttünk lassan, de aránylag jól járhatóak. Folyamatosan épülnek, igaz a tábla szerint tavaly nyáron fejeződik be a beruházás, ennek ellenére még épül.... A jövőben biztosan egyre többen fogják látogatni ezt a vidéket, az emberek nagyon kedvesek, az idő meg gyönyörű volt, annak ellenére, hogy az egyik legcsapadékosabb hegység. Medvét és nyomait meg sehol sem láttunk, juhászkutyákkal meg inkább ne találkozzunk, ha lehet.